Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Decemberben kezdődött és már javában tart a 2022-es egyetemi felvételi, mutatjuk, milyen tanulmányi vagy művészeti versenyekkel szerezhettek többletpontokat.
Február 15-ig jelentkezhettek egyetemre, ezzel egy időben pedig azokat az okleveleket és bizonyítványokat is fel kell töltenetek, amivel már most többletpontokra vagytok jogosultak. A következő listában azt nézhetitek meg, melyik Országos Művészeti Tanulmányi Versenyeken elért egyéni eredményekért járnak pluszpontok:
A 2022-es egyetemi felvételi már elindult, itt nézhetitek meg a meghirdetett szakok listáját, itt pedig a szabályokat találjátok meg.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.