Nem vettek fel egyik képzésre sem? Még nincs minden veszve, hamarosan indul a pótfelvételi

A részletekre még egy kicsit várni kell, de van néhány dolog, amit már most tudunk.

  • Tóth Alexandra

Az általános felvételi eljárás július 22-én lezárult, ám ezt követően a felsőoktatási intézmények idén is meghirdethetik szakjaikat a pótfelvételi eljárásban. Ez várhatóan nemsokára, július végéig elindul - írja a Felvi.

Mi az, amit már most tudunk?

  • Csak azok jelentkezhetnek a pótfelvételin meghirdetett szakokra, akik az általános felvételi eljárás során egyetlen megjelölt képzésre sem kerültek be, vagy egyáltalán nem is jelentkeztek szeptemberben induló képzésre.
  • Csak egyetlen felsőoktatási intézmény, egyetlen képzésére lehet jelentkezni (ugyanazon jelentkezési hely mindkét finanszírozási formája egy jelentkezési helynek számít).
  • A pótfelvételiben meghirdetett szakok esetében a ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július 22-én meghatározott ponthatárnál, amennyiben a szakot korábban az általános eljárásban is meghirdették.

Jelentkezni majd ugyanúgy az E-felvételiben tudtok, ahogy az általános eljárásban is – az erre szolgáló felület az eljárás indulásával egyidőben nyílik meg. A jelentkezési űrlapokat a kitöltéssel egyidőben, a jelentkezési határidőig hitelesíteni is kell, valamint ugyaneddig kell feltölteni a jelentkezéshez, pontszámításhoz szükséges dokumentumokat is.

A 2021-es felvételi legfrissebb híreit itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.