Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Gazdálkodási és menedzsment, kereskedelem és marketing, pszichológia, jogász, ápolás és betegellátás – az idei felvételin is ezek a legnépszerűbb alap- és osztatlan szakok. Nézzük, hány ponttal lehetett állami ösztöndíjas helyet szerezni ezeken a képzéseken.
Az összes ponthatárt itt nézhetitek meg.
A 2021-es felvételi legnépszerűbb képzése nem okozhatott meglepetést, évek óta a gazdálkodási és menedzsment szakra jelentkezik a legtöbb diák – idén több mint 10300-an jelölték meg, közülük több mint ötezren az első helyen.
A második legnépszerűbb képzés szintén gazdasági szak, a kereskedelem és marketinget 6700-an, a harmadik helyen álló pszichológiát pedig 5800-an jelölték meg a felvételin. Az ötéves jogászképzésre is több mint 5300-an próbáltak idén bejutni, az ápolás és betegellátás szakra (az ápolónak, szülésznőnek, mentőtisztnek, dietetikusnak, gyógytornásznak készülő diákok is ezt a képzést jelölik meg) pedig 5000-en.
Mutatjuk a tíz legnépszerűbb alap- és osztatlan szak ponthatárát. Szakonként három egyetem szerepel (állami ösztöndíjas, nappali forma), a teljes ponthatárlistát itt találjátok.
Gazdálkodási és menedzsment (magyar nyelvű)
Kereskedelem és marketing
Pszichológia
Jogász
Ápolás és betegellátás
Mérnökinformatikus
Nemzetközi gazdálkodás
Pénzügy és számvitel
Programtervező informatikus
Kommunikáció- és médiatudomány
Nem véletlen, hogy egy-egy szaknál nincsenek nagy különbségek a ponthatárok között. A legnépszerűbb képzéseken ugyanis évek óta előzetes ponthatárokat húznak: csak azok szerezhetnek állami ösztöndíjas helyet, akik elérik ezt a ponthatárt, függetlenül attól, melyik egyetem ilyen képzésére jelentkeztek. Persze ahogy idén, úgy az elmúlt években is többször volt példa arra, hogy az előzetes ponthatárokon változtattak, legtöbbször a jelentkezők száma és teljesítménye miatt emelkedett a bekerülési ponthatár, de arra is volt már példa, hogy a végleges ponthatár alacsonyabb lett az előzetesnél.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).