Minden, amit az emelt szintű érettségikről 2021-ben tudni kell

Már egy éve követelmény, ha alap- vagy osztatlan képzésre jelentkeztek, hogy rendelkezzetek legalább egy tárgyból emelt szintű érettségi eredménnyel. Mutatjuk a 2021-es szabályokat.

  • Csik Veronika

A felvételi követelménynek továbbra is része az emelt szintű érettségi (alap és osztatlan mesterképzés esetében) – vagyis legalább egy tárgyból minden felvételizőnek kötelező ilyen vizsgát tennie.

Kiknek nem kell?

Az emelt szintű érettségi kötelezettsége alól mentesülhettek, ha felsőoktatási szakképzésre, illetve olyan képzésre jelentkeztek, amelyen a felvételi összpontszámot kizárólag a gyakorlati vizsga alapján állapítják meg (edző alapképzési szak, művészet és művészetközvetítés képzési terület szakjai, valamint azok az egy- és kétszakos osztatlan tanár szakok, ahol csak gyakorlati vizsga van). Illetve ha diplomásként felvételiztek, akkor sem kell külön emelt szintű érettségit bemutatnotok, az egyetemi oklevél "kiváltja" a felvételi feltételt. Mindemellett természetesen akkor sem kötelező egyetlen tárgyból sem emelt szinten érettségiznetek, ha nem szeretnétek egyetemen vagy főiskolán továbbtanulni.

Pluszpontot akkor is kaphattok, ha kötelező

A legalább 45 százalékos eredményű, emelt szintű érettségiért 50 többletpont jár, de idén is csak akkor, ha az érettségi pontjaitokat az emelt szintű vizsga alapján számítják. Ugyancsak 50 többletpontot kaphatnak azok, akik legalább 45 százalékos felsőoktatási felvételi szakmai vizsgát tesznek. Ezzel a vizsgával azok válthatják ki az emelt szintű érettségit, akik a kétszintű érettségi rendszer bevezetése előtt szerezték meg az érettségi bizonyítványukat, vagy valamelyik EGTtagállamban, Ukrajnában vagy Szerbiában érettségiztek, esetleg nemzetközi vagy európai érettségi bizonyítványuk van, és az adott tantárgyból is vizsgáztak. 

Összességében az emelt vizsgáért továbbra is maximum 100 többletpontot szerezhettek, így ha három tárgyból tesztek emelt szintű vizsgát, akkor sem kaphattok minden vizsgáért 50 többletpontot. A 2021-es felvételi pontszámításáról itt olvashattok bővebben.

Milyen tárgyakból fogadják el az emelt szintű érettségit?

Fontos, hogy a különböző szakokon más-más emelt szintű érettségi az elvárás. Ezt a lenti táblázatban nézhetitek meg, aminek az értelmezéséhez itt találtok segítséget:

Szóbeli és témakörök

Már egy ideje nyilvánosak a 2021-es érettségi szóbeli témakörei és tételcímei is. Ezeket itt nézhetitek meg.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.