Megvan, miből kell 2021-ben emelt szintű érettségit tennetek, ha egyetemre jelentkeztek

Még az érettségi jelentkezés előtt érdemes nagyon végig gondolni, hogy pontosan milyen szakra vagy szakokra jelentkeztek, és miből kell emelt szintű érettségit tennetek. Mutatjuk a listát.

  • Eduline

Már egy ideje elérhető a 2021-es szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok listája. A közzétett táblázatok az egyes képzési területek alapképzéseire és osztatlan képzéseire vonatkozóan tartalmazzák az adott képzési területen az egyetemek által közösen kiválasztott és a felvétel feltételéül meghatározott érettségi vizsgatárgyakat és a vizsgák szintjét.

Ahol több érettségi vizsgatárgyból lehet választani az adott képzési területen vagy képzési szakon, ott a táblázat tartalmazza azt is, ha van kötelező érettségi vizsgatárgy.

Itt nézhetitek meg a teljes listát:

null

null

Arról, hogy pontosan mikor és hogyan kell majd érettségire jelentkezni, itt olvashattok el mindent.

Ókortól a második világháborúig: 10 kérdés, amire tudni kell a választ

A kilencedikes és a végzős anyagból válogattunk olyan történelmi eseményeket, amiknek az évszámát nem csak a középiskolásoknak kell tudnia. Emlékeztek még a töriórákra? Teszteljétek magatokat, hány pontotok lesz a tízből?

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.