Ennyit lehet keresni a legnépszerűbb képzésekkel

Megnéztük, hogy mennyit kereshettek majd, ha a három legnépszerűbb szak közül végzitek el valamelyiket.

  • Eduline

Túl vagyunk a ponthatárok kihirdetésén, mindenki tudja, hogy felvételt nyert-e a kiszemelt szakra. Korábban megnéztük, hogy milyen ponthatárok születtek a tíz legnépszerűbb szakon, most pedig korábbi évek elemzései alapján megnéztük, hogy mennyit kereshettek majd, ha valamelyik népszerű szakon szereztek diplomát.

A magyarországi Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) kérdőíves modulja 2010 óta gyűjt adatokat a frissdiplomások státuszáról, munkaerőpiaci helyzetéről online kérdőív segítségével. A legfrissebb adatok a 2017-ben végzett diákokra vonatkoznak.

Mire számíthattok, ha gazdálkodási és menedzsment szakon végeztek?

A kutatás szerint 2013/2014-ben 3511 fő végzett ezen a szakon, míg 2015/2016-ban 2129 hallgató diplomázott. A diákok 30 %-a folytatta tanulmányait mesterszakon. A nemek aránya érdekes, a végzettek 60 %-a lány, míg 40 %- a fiúk aránya. A statisztika szerint a végzettek 68 %-a dolgozik, 8 % dolgozik és mellette tanul is, 5 % tanul, 2 % pedig az álláskeresők aránya. A szakon végzett diákok 77 %-a diplomás munkát végez. A kutatási adatok szerint a szakon szerzett diplomások havi bruttó átlagjövedeleme 352 679 forint.

Mire számíthattok, ha kereskedelem és marketing szakon végeztek?

A kutatás szerint 2013/2014-ben 1333 fő végzett ezen a szakon, míg 2015/2016-ban 1014 hallgató diplomázott. A diákok 25 %-a folytatta tanulmányait mesterszakon. A nemek aránya még nagyobb különbséget mutat, mint a gazdálkodási és menedzsment szakon, 68 % a lányok aránya, míg 32 % a fiúké. A statisztika szerint a végzettek 67 %-a dolgozik, 8 % dolgozik és mellette tanul is, 5 % tanul, 3 % pedig az álláskeresők aránya. A szakon végzett diákok 75 %-a diplomás munkát végez. Ha ezen a szakon végeztek, akkor az adatok alapján a következő összegre számíthattok: havi bruttó 328 033 forint átlagjövedelem.

Mire számíthattok, ha pszichológia szakon végeztek?

Az adatok alapján 2013/2014-ben 399 fő diplomázott pszichológia szakon, 2015/2016-ban 672 fő végzett a harmadik legnépszerűbb szakon. A nemek aránya itt is elég nagy különbséget mutat, a hallgatók 85 %-a lány és csupán 15 % a fiúké. A statisztika szerint a végzettek 65 %-a dolgozik, 11 % dolgozik és tanul is, 5 % tanul, 1 % pedig az álláskeresők aránya. A szakon végzett diákok 90 % -a végez diplomás munkát. Ha ezen a szakon végeztek, akkor a kutatási adatok szerint havi bruttó 287 616 forint átlagjövedelemre számíthattok.

Kik jelentkezhetnek pótfelvételin? Itt vannak a szabályok

A 2020-as év a pótfelvételin is hoz majd változásokat, bár még konkrét részletekről nem, azért a jelentkezés szabályairól lehet tudni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.