Látványos diagram az elmúlt hónapok legfontosabb oktatási számaival

Hányan jelentkeztek érettségire és végül mennyien vizsgáztak idén? Ebből mennyi született emelt szinten és középszinten? A felvételire is hatással volt a koronavírus - mik voltak a legnépszerűbb alap- és mesterszakok a felvételin? Látványos diagramban összesítettük az elmúlt pár hónap legfontosabb oktatási számait, statisztikáit.

  • Csik Veronika

Első körben 100 ezer főre becsülték az idei érettségizők számát, mielőtt még bejelentették volna a koronavírus miatti szabályváltozásokat - ez azonban megváltozott. Oktatási Hivatal adatai szerint idén mintegy 84 300-an érettségiztek. A jelentkezők az előzetes becslések szerint közel 355 300 vizsgát teljesítettek.

De milyen számok határozták meg az idei érettségit és a felvételit eddig? Íme az összegzés:

A felvételit is érinti a helyzet, a ponthatárokat nem

Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár korábban elmondta, hogy bár az idei érettségiket máshogy tartották meg, ez a felvételi pontszámokra nézve nem jelent változást. Vagyis a ponthatárok megállapítási rendje nem módosul, továbbra is az utolsó felvett diák pontszáma lesz a végleges szám az egyes képzéseknél. A felvételivel kapcsolatban azt tervezik, hogy az augusztusi pótfelvételiket megtartják, így akik most esetleg kiesnek a felvételiből, akkor jelentkezhetnek, illetve az őszi - keresztféléves felvételik - lehetőségeit is tervezik kibővíteni.

A minimumponthatárok sem változnak, a jelenlegi szabályok szerint az alap- és az osztatlan képzéseken legalább 280 pontot, felsőoktatási szakképzéseknél pedig 240 pontot kell elérni ahhoz, hogy legyen esélyetek a bekerülni az egyetemre – aki ugyanis ennél kevesebb pontot szerez, sem állami ösztöndíjasként, sem önköltséges hallgatóként nem kezdheti meg tanulmányait. Az is fontos, hogy 2020-ban a felvételi eljárás során a jogszabályi minimumpontnál magasabb ponthatár ott alakulhat ki, ahol az adott szakra a felsőoktatási intézmény által a képzésre megállapított felvehető kapacitásnál többen jelentkeznek, így a jelentkezők között rangsorolni kell.

Arról, hogy a végleges ponthatárok mikor derülnek ki, itt olvashattok el mindet:

Fontos dátum a felvételizőknek: mikor derülnek ki a végleges ponthatárok?

Az érettségik múlt héten véget értek, a felvételi azonban még javában tart. A tavaszi ügyintézési időszakban még van időtök pótolni a hiányzó dokumentumokat és a többletpontokhoz szükséges papírokat. De mikor derülnek ki a ponthatárok?

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.