Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Ha egyetemen szeretnétek szeptembertől tanulni, akkor legalább egy emelt szintű érettségit meg kell szereznetek, de ez nem jelenti azt, hogy automatikusan megkapjátok az érte járó többletpontokat. Most összeszedtünk mindent, amit jelenleg tudnotok kell az emelt szintű érettségi pontszámításáról.
Arról már korábban írtunk nektek, hogy miért kaphattok a felvételi eljárásban többletpontokat, de most kifejezetten az emelt szintű érettségiért kapható pontokra térünk ki részletesebben. Abban az esetben, ha a koronavírus miatti iskolai szünet, távoktatás nem változtat a pontszámítási szabályokon, akkor a következőképp számolhattok:
Az emelt szintű érettségiért abban az esetben kaphatjátok meg az 50 plusz pontot, ha legalább 45%-ot elértetek a vizsgán, ami azt jelenti, hogy hiába fogadják el a felvételin magát az érettségi bizonyítványt, mint teljesített követelményt, ha 45 százalék alatt teljesítetek, nem kaphatjátok meg a plusz pontokat.
Kikötés még, hogy csak akkor jár nektek a plusz 50 pont, ha annak a vizsgának az eredményéből kerülnek kiszámításra az érettségi pontjaitok.
Abban az esteben, ha nem éritek el a 45%-ot, akkor sem kell kétségbe esnetek, ettől még bekerülhettek a kiszemelt szakra. Hogy mik a lehetőségeitek, arról már korábban írtunk nektek egy részletes cikket.
Itt még több infót találhattok a többletpontokkal kapcsolatban.
Felvételi szabályok 2020: ezen nem változtatott a rendkívüli helyzet
Az utóbbi hetekben sok minden változott, a felvételi időszak azonban ne áll meg, ezért néhány dolgot érdemes újra tisztázni a felvételivel kapcsolatban is. Fontos, hogy tudjátok, mi dönt arról, melyik képzést kezdhetitek el szeptembertől.
| Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).