Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Milyen képzésekre szeretne bekerülni a legtöbb felvételiző és mit tanulnak a top szakokon? Új cikksorozatunkban megnézzük, a legnépszerűbb képzéseken milyen tárgyakat tanulhattok, milyen szakmai tudást szerezhettek, és hogy milyen végzettséget nyújtanak a frissdiplomásoknak. Itt a 2019-es év utolsó dobogósa, a mérnökinformatikus alapszak.
A 2019-es általános felvételi eljárásban a harmadik legnépszerűbb alap- vagy osztatlan képzés - a korábban már bemutatott gazdálkodási és menedzsment után és a kereskedelem és marketing alapszak - után a mérnökinformatikus képzés. Tavaly összesen 6500-an jelentkeztek rá, közülük több mint hatezren államilag támogatott képzési formában.
Ezen a szakon a képzési idő hét félév, amiből hat félév a klasszikus egyetemi képzés, egy félév pedig legalább tizenkettő hét összefüggő szakmai gyakorlat, amelyet az intézményen kívül kell elvégeznetek.
Az alapfokozat megszerzéséhez összesen 210 kreditet kell elvégeznie az ide jelentkezőknek. Ami a szakotokhoz kapcsolódó előadásokból és szemináriumokból, szakdolgozat készítésből (15 kredit) és szabadon választható tantárgyakból (10 kredit) áll.
Ez 210 kreditet miből jön össze?
Természettudományos alapismeretekből - mint például matematika, analízis, algebra -, számításelméletből és algoritmuselméletből, fizikából, egyéb természettudományos ismeretekből összesen 40-45 kreditetek lesz. Gazdasági és humán ismeretekből - mint közgazdaságtan, vállalat-gazdaságtan, jogi, államigazgatási, menedzsment ismeretek - 15-25 kreditet gyűjthettek. A szakmai törzsanyag és differenciált ismeretekből - mint rendszertechnika, informatikai rendszerek ismeretéből összesen 100-150 kreditet szerezhettek a 6 félév plusz gyakorlat alatt.
Mire képeznek ezen a szakon?
A képzés célja, hogy olyan mérnökinformatikusok legyenek a hallgatókból, akik képesek műszaki informatikai és információs infrastrukturális rendszerek és szolgáltatások adat- és programrendszereinek tervezési, fejlesztési feladatokat elvégezni, valamint azok telepítési és üzemeltetési feladatait megoldani.
Milyen nyelvtudás szükséges hozzá?
Az alapfokozat megszerzéséhez egy idegen nyelvből államilag elismert, középfokú (B2), komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi vagy államilag elismert, felsőfokú (C1), komplex típusú általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Ez nem csak a diploma miatt fontos, hanem a képzés végén az angol nyelvű szakirodalom megismeréséhez, a szakszöveg megértéshez, feldolgozásához is szükségetek lesz a nyelvtudásotokra.
Arról, hogy mire számíthattok frissdiplomás mérnökinformatikusként, bővebben itt olvashattok.
Mit tanulhattok a legnépszerűbb szakokon? Minden infó a kereskedelem és marketing alapképzésről
Milyen képzésekre szeretne bekerülni a legtöbb felvételiző és mit tanulnak a top szakokon? Új cikksorozatunkban megnézzük, a legnépszerűbb képzéseken milyen tárgyakat tanulhattok, milyen szakmai tudást szerezhettek, és hogy milyen végzettséget nyújtanak a frissdiplomásoknak. Itt a 2019-es év második helyezettje, a kereskedelem és marketing alapszak.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.