Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Milyen képzésekre szeretne bekerülni a legtöbb felvételiző és mit tanulnak a top szakokon? Új cikksorozatunkban megnézzük, a legnépszerűbb képzéseken milyen tárgyakat tanulhattok, milyen szakmai tudást szerezhettek, és hogy milyen végzettséget nyújtanak a frissdiplomásoknak. Itt a 2019-es év második helyezettje, a kereskedelem és marketing alapszak.
A 2019-es általános felvételi eljárásban a második legnépszerűbb alap- vagy osztatlan képzés - a korábban már bemutatott gazdálkodási és menedzsment után - a kereskedelem és marketing alapszak lett: összesen 7425-en jelentkeztek és 2174-en kezdhették el a tanulmányaikat.
A szakon közgazdász kereskedelem és marketing alapképzési szakon végzettséget szerezhettek. A képzés gyakorlatorientált: arról tanulhattok, hogy hogyan kell termékeket és szolgáltatásokat beszerezni, illetve értékesíteni, és hogyan kell irányítani kis- és középvállalatok kereskedelmi tevékenységét. Elsősorban gazdasági és üzleti ismereteket szerezhettek. A Felvin elérhető szakleírás szerint a képzést 2020. szeptemberében húsz különböző intézményben indítják. A jelentkezési határidő február 15. - a felvételivel kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.
Hogyan néz ki a képzés?
A képzési idő hét félév, amiből hat félév a klasszikus egyetemi képzés, egy félév pedig legalább tizenkettő hét összefüggő szakmai gyakorlat, amelyet az intézményen kívül kell elvégeznetek. Az elvégzett tanórákkal 180 kreditet kell szereznetek - ebből legalább 10 kreditet szabadon választhattok -, a gyakorlat pedig 30 kreditet ér, amelyből 10 kreditet a szakdolgozatért kaphattok.
Mit tanulhattok a szakon?
A képzés egy részében először a gazdaság, majd ezen belül a kereskedelem és marketing elméleti, illetve gyakorlati oldalával - szereplőivel, funkcióival, működésével - ismerkedhettek meg: közgazdaságtani, módszertani és üzleti ismeretekből összesen 80-90, kereskedelem és marketing szakmai ismeretekből pedig 70-90 kreditet kell szereznetek.
Tanulhattok a projektvezetés és a csapatmunka mikéntjéről, az üzleti szféra mellett arról is, hogyan működik a marketing a nonprofit szektorban, a fogyasztói magatartásról, a fogyasztóvédelemről, a vállalatok felépítéséről, működéséről és az e-üzletről is.
10-20 kreditet kell összegyűjtenetek társadalomtudományi ismeretekből - ide tartoznak az európai uniós, általános és gazdasági jogi ismeretek, a gazdaságtörténet, a szociológia, a politológia és a filozófia.
Mire lesztek képesek?
Ha elvégzitek a szakot, képesek lesztek gazdasági projekteket, tevékenységeket tervezni és szervezni, kisebb vállalkozást vagy egy keresdelem és marketing szervezeti egységet irányítani, értelmezni a szakpolitikákat és jogszabályokat, a hazai és nemzetközi történéseket és alkalmazkodni hozzájuk. A végzettség megszerzésével elő tudtok készíteni és le tudtok bonyolítani marketingkutatásokat is.
Kiknek való a szak?
Alapvetően csapatjátékosoknak, illetve olyanoknak, akik el tudják képzelni a saját munkájukat egy nagyobb rendszer részeként, hiszen a kereskedelem és marketing szakemberek az üzleti, az állami és a nonprofit szférában is általában egy nagyobb szervezetben dolgoznak, a többi területtel együttműködve.
Milyen nyelvtudás szükséges hozzá?
Az alapfokozat megszerzéséhez egy idegen nyelvből államilag elismert, középfokú (B2), komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi vagy államilag elismert, felsőfokú (C1), komplex típusú általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Mire számíthattok a végzés után?
A 2017-es diplomás pályakövetési kutatás szerint az egy, illetve három évvel korábban végzettek 75 százaléka dolgozott diplomás munkakörben, havi bruttó átlagjövedelmük pedig 328 ezer forint volt. A pályakezdők három százaléka keresett éppen állást. Mesterszakon minden negyedik diák tanult tovább.
A legjellemzőbb foglalkozás a marketingmenedzser, -vezető, ezt a kereskedelmi menedzser, vezető, a marketingasszisztens, - ügyintéző és a projektmenedzser, - vezető követi.
Így találhatjátok meg a tökéletes szakot: három lépés felvételizőknek
Február 15-ig jelentkezhettek az egyetemek és főiskolák szeptemberben induló képzéseire. De mi a helyzet akkor, ha még kicsit tanácsatalanok vagytok, melyik szakot vagy éppen melyik egyetemet válasszátok? Mutatjuk, hol találtok meg mindent a felvételiről.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.