Minden, amit a felsőoktatási szakképzésről tudni kell - ilyen két év az egyetemen

Úgy érzitek, nem lesz elég pontotok egy alap vagy osztatlan képzéshez? Nem csak így tanulhattok egyetemen. Milyen a pontszámítás ezekre a felsőoktatási szakképzésen? Utánajártunk.

  • Eduline

Az alap és osztatlan képzésektől eltérően a felsőoktatási szakképzéseken 240 a minimumponthatár, vagyis ennyi ponttal (az emelt szintű érettségiért járó többletpontokkal együtt) már akár be is kerülhettek a kiválasztott szakokra. A konkrét szakok ponthatárai - amelyek véglegesek 2020. július 23-án lesznek - persze ezt a számot meghaladhatják, az intézmények által megadott kapacitásszám és a jelentkezők számának függvényében.

Ha felsőoktatási szakképzésre jelentkeznétek, akkor jó, ha tudjátok, hogy ezeken a szakokon a felvételi összpontszámot a Felvi információi háromféleképpen lehet kiszámítani: a tanulmányi pontok kétszerezésével, vagy a tanulmányi pontok és az érettségi pontok összeadásával, vagy az érettségi pontok kétszerezésével. Szerencsére ezek közül mindig a legelőnyösebb módon számolják majd ki a pontjaitokat.

Nem kötelező az emelt érettségi

Bár többletpontot ugyanúgy kaptok érte, a felsőoktatási szakképzéshez 2020-ban sem lesz kötelező az emelt szintű érettségi. Ugyanis a kötelező emelt szint csak azokra vonatkozik, akik alapképzésre és osztatlan mesterképzésre jelentkeznek. Tehát ha mégis tesztek ilyen vizsgát, akkor az erről szóló tanúsítványt vagy bizonyítvány legkésőbb 2020. július 9-ig kell majd feltöltenetek, csakúgy mint a többi olyan dokumentumot, amelyért pluszpontot kaphattok a felvételin.

Továbbtanuláshoz is jól jöhet

Bár diploma nem jár az elvégzett négy féléves képzésért, viszont felsőfokú szakképzettséget igazoló oklevelet kaptok a sikeres záróvizsga után, így előny, hogy nem kell évet halasztanotok. Arról nem is beszélve, hogy ha felsőoktatási szakképzés elvégzése után azonos képzési terület alapképzésén szeretnétek továbbtanulni, többletpontokat kaphattok.

A 2020-as felvételiről szóló cikkeinket itt olvashatjátok.

Miért jár többletpont a 2020-as felvételin? Itt a teljes lista

Február 15-ig jelentkezhettek a 2020. szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre. Összegyűjtöttük, hogy milyen jogcímeken kaphattok többletpontot.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.