Ennyiért lakhattok budapesti kollégiumban szeptembertől

Egyetemi kollégiumba készültök szeptembertől? Új cikksorozatunkban utánajárunk, milyen kiadással kell számolnotok, ha kollégiumba költöznétek. A budapesti egyetemek kollégiumainak árairól olvashattok.

  • Eduline

Megnéztük a legnépszerűbb fővárosi egyetemek kollégiumainak árait. A helyzet továbbra is teljesen élhető és megfizethető költségeket mutat: havonta 9-20 ezer forintért már lakhattok bármelyik budapesti egyetem kollégiumi szobájában - akár államilag támogatott, akár önköltséges képzésen tanultok.

Az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumában 15 320 forint a kollégiumi díj havonta, de lakhattok ennél olcsóbban, 9320 forintért is többek között a Vezér úti Kollégiumban. Az ELTE kollégiumaiban átlagban 10-12 ezer forint körüli összeget kell fizetni havonta, természetesen változó, hogy két- vagy háromágyas kollégium szobájában kaptok helyet.

A BGE Lengyel Gyula Kollégiumában az állami ösztöndíjas hallgató térítési díja 9 320 forint, önköltséges hallgatóké 20 970 forint havonta. Az egyetem Mátyásföldi Kollégiuma az államilag támogatott képzésen résztvevők számára 11 650 forint havonta a kétágyas szobákért, háromágyasban azonban már 9320 forintért lakhattok. Az önköltséges szakon tanulók esetében ugyanez már 23300 forint havonta (kétágyas szobák esetében), és 20 970 forint a háromágyasok díja havonta.

Indul a roham az albérletekért: itt vannak a budapesti árak

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével megindul a főiskolások és egyetemisták rohama az albérletekért, így július 24-e után több tízezer új szereplő megjelenése várható a fővárosi albérleti piacon. A nagy kereslet miatt érdemes időben lépni, hogy ne maradjunk le a kiszemelt lakásról.

A BME Bercsényi Kollégiumában csak kétágyas szobákba költözhettek, állami ösztöndíjas képzésben részt vevő hallgatóknak 11 650 forint, az önköltségeseknek 23 300 forint a díj havonta. A Szent István Egyetem Szent Gellért Kollégiuma kétágyas szobájáért a kollégiumi ugyanennyi: 11 650 forint havonta. Három- vagy négyágyas szobában a költség már csak 9 300 forint.

A Corvinus Földes Ferenc Kollégiumában 16 ezer forintért kaphattok helyet, ha államilag finanszírozott képzésen tanultok és három- vagy négyszemélyes szobában laknátok. 17 475 forintért kaphattok helyet, ha államilag finanszírozott képzésben tanultok, de kétszemélyes szobában laknátok. Ha nem kerülnétek be államilag támogatott képzésre, a díj már jóval drágább: a kollégium ára 36 ezer forint havonta három vagy négyszemélyes szobában, és 40 ezer forint kétszemélyes szobában.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Ilyen ösztöndíjakat, támogatásokat kaphattok elsőévesként az őszi szemeszterben

Szeptemberben kezditek az egyetemet? Milyen támogatásokra, ösztöndíjakra pályázhattok már az első év első félévében államilag támogatott formában tanulóként?

Hozzászólások

Az iskola mindent mérni akar – csak éppen a tanulás lényegét nem tudja

Bár az iskola mint intézmény már nagyon régóta velünk van, meglepően meglehetősen rövid múltra tekint vissza az a törekvés, hogy mélyebben megértsük és vizsgáljuk: tulajdonképpen mit is tesz az iskola a gyerekekkel. Az évszázadok során számtalan nevelési elmélet és a legkülönbözőbb iskolatípusok jöttek létre, a tanulás alapvető természetéről alkotott képünk mégis gyakran tévutakra tévedt. Vélemény.

Lannert Judit: Rugalmasabb napkezdés, hosszabb szünetek és több mozgás jöhet az alsó tagozatokban szeptembertől

Tizennégy pontos szakmai javaslatcsomagot kaptak az általános iskolák, amelynek célja, hogy csökkenjen az alsó tagozatos diákok terhelése, és több idő jusson mozgásra, kreatív tevékenységekre, valamint tapasztalati tanulásra. Az intézmények már a 2026/2027-es tanévtől alkalmazhatják az ajánlásokat – írta Facebook-oldalán Lannert Judit oktatási miniszter.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu