Így szerezhettek ötöst a töriérettségin: tippek az időbeosztáshoz

Hogyan érdemes beosztani az időt a töriérettségin? Hasznos tippek Kiss Jánostól, a Studium Generale Történelem Szekciójának vezetőjétől.

  • Eduline
Túry Gergely

A középszintű történelemérettségi feladatsorát 180 perc alatt kell megoldanotok, a rendelkezésetekre álló időt pedig tetszés szerint oszthatjátok meg az egyes feladatok között. Kiss János, a Studium Generale szekcióvezetője szerint ez az idő általában mindig elegendő a diákoknak, "a próbaérettségiken, amiket mi íratunk a diákjainkkal, igazából nagyon kevés az olyan, aki végig írja a három vagy négy órát".

A középszintű töriérettségi összes esszéfeladatának megoldását itt találjátok.

Itt ellenőrizhetitek, jól oldottátok-e meg a rövid feladatokat.

A töriérettségiről itt találjátok folyamatosan frissülő tudósításunkat.

Kádár János beszéde és Lázár János városa a töriérettségi feladatai között.

Nyilasuralom, KGST-országok, etnikai változások a töriérettségi második részében.

Könnyű feladatsort kaptak töriből az érettségizők, de egy-két kérdés becsapós lehet.

Pánik, piros atlaszok, kabalaállat: így indult a töriérettségi.

Kiss János hozzátette: emelt szinten  meg van adva a két időkorlát, ami az első feladatrész esetében 100 perc, a másodikban 140, így összesen 240 perc van az emelt szintű történelemérettségi írásbelijére.

A javasolt időbeosztás

"Középszinten úgy érdemes beosztani az időt, hogy nagyjából 60 perc legyen a tesztrészre, 120 perc az esszékre. Nem érdemes 60 percnél többet szánni a tesztre, ezzel rosszabbul lehet kijönni, mert a tapasztalatok szerint korábban befejezik az esszét, és akkor visszatérhetnek a tesztes feladatsorhoz" - mondta Kiss János.

A szekcióvezető kiemelte, hogy az írásbelin időrendben vannak a feladatok, "a legelején mondjuk egy ókorral kapcsolatos feladat, a végén meg például egy Rákosi- és Kádár-korszakkal kapcsolatos". Kiss János szerint érdemes azokkal a feladatokkal kezdeni, amelyeknek a témája jól megy, onnan haladva a nehezebb feladatok felé.

Terv, piszkozat készítése

"Főként középszinten bőven van idő arra is, hogy mind a két esszéhez külön kis jegyzetet lehessen írni és abból megtervezni a felépítést" - mondta Kiss János.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat.

A 2018-as érettségiről szóló, folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.

Ilyen lesz a 2018-as érettségi történelemből: szabályok, feladatok és pontok

Milyen feladatokat kaptok majd az idei középszintű töriérettségin? Mennyi időtök lesz a megoldására, milyen témakörök kerülhetnek elő a vizsgán, és milyen segédeszközöket használhattok? Itt találjátok a legfontosabb infókat. Milyen feladatok leszenek? Az írásbeli feladatsort kb. 60%-ban a magyar, kb. 40%-ban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják.

Készülj fel a 20. századi történelemből!

Online képzés célja: Célom az, hogy a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban felkészülj történelemből a következő témazáró dolgozatra vagy akár az érettségire is! Használd ki a modern eszközök adta lehetőségeket! | | Tudomány, szociológia, oktatás , Érettségi, nyelvvizsga , Érettségi felkészítők , Középiskola, érettségi felkészülés

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.