Több mint hatezren jutottak be a Szegedi Tudományegyetemre

Nincs markáns változás a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE) felvett hallgatók számában a tavalyi adatokhoz képest, az kevesebb mint két százalékkal csökkent, de a pótfelvételikkel még elérheti az előző évit - közölte az intézmény rektora pénteken sajtótájékoztatón.

  • MTI
Wikipedia

Szabó Gábor akadémikus elmondta: a most felvett diákok számának kis arányú csökkenése alig száz hallgatót jelent. Az ősszel 6075 elsős kezdheti meg tanulmányait az SZTE-n, közülük 5027-en államilag finanszírozott formában.

A 2014-es felvételi összes ponthatárát itt nézhetitek meg.

A kimutatható csökkenés elsősorban az alapképzésben figyelhető meg, a jelentősen kisebb létszámmal működő mesterképzésben viszont 10 százalékos a növekedés, ez utóbbit a rektor nagyon pozitívnak értékelte. 

Tájékoztatása szerint erősödés indult el a tanár szakokon is, ez megjelent az osztatlan és a lassan kivezetődő, bolognai rendszerű képzésben is. A rektor kitért arra: meglepetésre határozottan nő az érdeklődés a levelező képzés iránt is, amelyről korábban úgy gondolták, hogy érdeklődés hiányában idővel kivezetik.

Homoki-Nagy Mária oktatási rektorhelyettes elmondta: az osztatlan tanár szakok esetében a jelentkezők általában a hagyományos szakpárokat részesítik előnyben. Az egyetem is ezt preferálja, hiszen például a matematika-fizika, magyar-történelem párosítások órarendjét összehangolják, és később ezzel a párosítással könnyebb elhelyezkedni. 

Ennek megfelelően vannak olyan szakpárok (például a testnevelés - média, mozgókép- és kommunikáció tanár, vagy a történelem - média, mozgókép- és kommunikáció tanár), amelyek el sem indultak, hiszen azokra nem volt jelentkező. A rektorhelyettes hozzátette: a jövőben az egyetem minden karának azt javasolják, hogy azokat a szakokat, amelyeken évek óta kevés a jelentkező, ne indítsák el, fordítsanak a működő szakokra nagyobb energiát. 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.