Itt a lista: ennyien tanulhatnak szeptembertől a műszaki képzéseken

Elérhető a felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése, benne a szakokra lebontott egyetemi, főiskolai férőhelyekkel. Összegyűjtöttük, hányan tanulhatnak szeptembertől a legnépszerűbb alapképzéseken, nappali tagozaton. A műszaki szakok kapacitásszámai.

  • Eduline

A kapacitásszám azt mutatja, hogy összesen hány hallgatót vehet majd fel az egyetem, főiskola, az állami ösztöndíjas, illetve önköltséges hallgatók számáról nincsen külön lista.

Kapacitásszámok és ponthatárok a 2013-as felvételin

A társadalomtudományi szakok kapacitásszámait itt találjátok. A budapesti egyetemek és főiskolák kapacitásszámait itt, a vidéki intézményekét pedig itt nézhetitek meg.

Tizenhat szakon ponthatárokat határoztak meg: aki ezeket eléri, állami ösztöndíjas formában kezdheti meg tanulmányait. A teljes listát itt találjátok, a kommunikáció- és médiatudomány szakon meghúzott ponthatárról itt, az andragógia, jogász-, nemzetközi tanulmányok és közszolgálati szakról pedig itt olvashattok.

Gépészmérnöki

IntézményKapacitás
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem200-460
Debreceni Egyetem25-160
Dunaújvárosi Főiskola5-80
Kecskeméti Főiskola30-149
Miskolci Egyetem50-202
Nyíregyházi Főiskola10-80
Óbudai Egyetem30-290
Pannon Egyetem1-75
Pécsi Tudományegyetem5-150
Széchenyi István Egyetem20-310
Szent István Egyetem1-300
Szegedi Tudományegyetem10-60
Összesen 387-2316

Műszaki menedzser

IntézményKapacitás
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem15-270
Debreceni Egyetem25-156
Dunaújvárosi Főiskola5-80
Kecskeméti Főiskola15-50
Miskolci Egyetem15-90
Nyugat-magyarországi Egyetem10-35
Óbudai Egyetem (Budapest)30-277
Óbudai Egyetem (Székesfehérvár)20-30
Pannon Egyetem10-80
Széchenyi István Egyetem20-140
Szolnoki Főiskola10-60
Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar15-47
Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar1-70
Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar

20-60
Szegedi Tudományegyetem10-80
Összesen 251-1525

Villamosmérnöki

IntézményKapacitás
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem30-550
Debreceni Egyetem20-108
Miskolci Egyetem30-90
Óbudai Egyetem25-45
Óbudai Egyetem30-540
Pannon Egyetem10-50
Pécsi Tudományegyetem5-100
Széchenyi István Egyetem20-120
Összesen170-1603

Építőmérnöki

IntézményKapacitás
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem20-450
Debreceni Egyetem25-145
Eötvös József Főiskola15-80
Pécsi Tudományegyetem5-120
Széchenyi István Egyetem20-125
Szent István Egyetem20-200
Összesen105-1120

Mechatronikai mérnöki

IntézményKapacitás
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem30-130
Debreceni Egyetem20-98
Miskolci Egyetem15-44
Nyugat-magyarországi Egyetem15-60
Óbudai Egyetem (magyar)30-85
Óbudai Egyetem (angol)18-30
Pannon Egyetem1-60
Széchenyi István Egyetem20-100
Szent István Egyetem1-60
Összesen150-667
Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.