Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Július 24-én kiderül, kit vettek fel egyetemre, főiskolára. Milyen szakokra jelentkeztek a legtöbben, és milyenek voltak a ponthatárok tavaly? Megpróbáltuk megtippelni, milyenek lesznek a ponthatárok az ELTE, a Corvinus, a BME és a Semmelweis Egyetem legnépszerűbb alapképzésein.

Corvinus
A Budapesti Corvinus Egyetemen az idén a gazdálkodási és menedzsment, a kereskedelem és marketing, illetve a nemzetközi gazdálkodás a legnépszerűbb alapszak - annak ellenére, hogy ezeken a képzéseken központilag, viszonylag magasan húzták meg a ponthatárokat. A szakok és ponthatárok teljes listáját itt találjátok, a kommunikáció szakról itt, a jogász, andragógia és nemzetközi tanulmányok szakokról pedig itt olvashattok.
Azok azonban, akik gazdálkodási és menedzsment alapszakra jelentkeztek, még mindig jobban járnak, mint a tavaly felvételizők, 2012-ben ugyanis ez a szak egyetlen állami ösztöndíjas helyet sem kapott - a Corvinuson a magyar nyelvű önköltséges képzés ponthatára 413 pont volt, míg kereskedelem és marketing alapszakra 402 ponttal lehetett bekerülni. A nemzetközi gazdálkodás alapszak elindult támogatott formában: 482 pontot kellett gyűjteni. Idén mindhárom szakon 460 pontban határozták meg az állami ösztöndíjas képzés ponthatárát.
BME
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem három legnépszerűbb alapképzése az idén a mérnökinformatikus, a gépészmérnöki és a villamosmérnöki: ezeken a képzéseken az, aki eléri a 240-es minimumponthatárt, és belefér az intézményi kapacitásba, állami ösztöndíjas helyet szerezhet.
Ez persze nem jelenti azt, hogy 240 pont felett automatikusan támogatott helyet kaptok: ha például száz főt vehetnek fel az adott szakra, és a rangsorban a századik jelentkezőnek 350 pontja van, ez lesz a ponthatár.
Tavaly a mérnökinformatikus alapszakon az állami ösztöndíjas képzéshez 370 pont kellett, a gépészmérnöki alapszakon pedig 391 ponttal lehetett bekerülni támogatott helyre. A villamosmérnök képzést az kezdhette el állami ösztöndíjas formában, aki legalább 365 pontot gyűjtött.
| Hány hallgatót vehetnek fel az egyetemek, főiskolák? |
| A budapesti egyetemek kapacitásszámait itt, a vidéki intézményekét pedig itt nézhetitek meg. A legnépszerűbb szakok kapacitásszámait itt, a társadalomtudományi képzésekét itt, a műszaki szakokét itt, az informatikai képzésekét pedig itt találjátok. A két szám a szak minimális, illetve maximális hallgatói létszámát jelzi. |
ELTE
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem legnépszerűbb alapképzése a programtervező informatikus: tavaly 302 pont kellett az állami ösztöndíjas helyhez. A pszichológia alapszakon 2012-ben 449 pontot kellett gyűjtenie annak, aki támogatott képzésre jelentkezett.
Az osztatlan jogászképzésen magas, 467 pont volt az állami ösztöndíjas képzés ponthatára. Nem véletlenül: tavaly a jogászképzés keretszámát is visszavágták: a 2011-es 800 fővel szemben 2012-ben csak az ELTE és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kapott 50-50 állami ösztöndíjas helyet. Az idén 465 pont kell a bekerüléshez - ezt a tavalyi ponthatárok közül csak az Eötvös Loránd Tudományegyetemé haladja meg, a Pázmányra 455 ponttal lehetett bejutni.
Semmelweis Egyetem
A Semmelweis Egyetem osztatlan fogorvos szakján 438, az általános orvosi képzésen 435, a gyógyszerész szakon 426 volt az állami ösztöndíjas képzés ponthatára. A 2013-as ponthatárok itt találjátok majd. Csatlakozzatok Facebook-eseményünkhöz, így biztosan nem maradtok le a fontos információkról.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).