Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Érdemes alaposan megtervezni az utolsó középiskolai évet - nyelvvizsgára vagy emelt szintű érettségire érdemes készülni? Tényleg meg lehet duplázni az érettségi pontokat? Tippek.
1. Számoljatok!
Ha alap- vagy osztatlan szakra, illetve felsőoktatási szakképzésre jelentkeztek, a felvételin maximum 500 pontot szerezhettek. Ebből legfeljebb 100 lehet többletpont, így - bár többek között emelt szintű érettségiért, nyelvvizsgáért, versenyeredményt és sportteljesítményért is kaphattok pontot - nem érdemes egyszerre emelt szintű érettségire, versenyre és nyelvvizsgára is készülni. Véges az energiátok, kevés az időtök, ráadásul akkor is csak 100 pontot kaptok, ha például két emelt szintű érettségitek és két nyelvvizsgátok van.
Találjátok ki, mi lesz a stratégia: az emelt szintű érettségivel jól jártok, két vizsgával ugyanis mind a 100 többletpontot megszerezhetitek, ha a tantárgyak kötelezőek vagy kötelezően választhatóak az adott szakon. Mely szakokon kötelező az emelt szintű érettségi 2015-ben? Itt találjátok a listát.
2. OKJ érettségi előtt?
Felejtsétek el. Szakképesítésért csak akkor kaphattok többletpontot a felvételin, ha az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő végzettség felsőfokú vagy emelt szintű, az ilyen tanfolyamok elvégzéséhez azonban érettségire van szükség. Nem kerültetek be az idén a felsőoktatásba? Online kurzusok, önkéntesség, munka: így tölthetitek hasznosan a fennmaradó időt.

Szakképesítésért egyébként 24 többletpontot kaphattok, de csak akkor, ha az adott szakirányon belül jelentkeztek egyetemre vagy főiskolára, és a szakot indító intézmények közösen úgy határoznak, hogy honorálják a szakmai végzettséget – ezt mindig az adott év felvételi tájékoztatójában nézhetitek meg. Az első OKJ-s szakképesítés megszerzése mindenkinek ingyenes: a részleteket itt olvashatjátok.
3. Nyelvvizsga vagy emelt szintű érettségi?
Felesleges ugyanabból az idegen nyelvből nyelvvizsgát szerezni és emelt szintű érettségit is tenni, a felvételin ugyanis csak az egyikért kaphattok többletpontot. Az emelt szintű érettségiért több pont jár (50), de csak akkor, ha legalább 45 százalékos eredményt értetek el, a tárgy pedig az adott szakon kötelező vagy kötelezően választható.
A komplex, középfokú nyelvvizsgáért ennél kevesebb, 28 pontot kaptok, a felsőfokúért pedig 40 többletpont jár. Fontos, hogy nyelvvizsgával maximum 40 pontot lehet szerezni, így akkor is ennyi pluszponttal számoljatok, ha két középfokútok van. November 15-ig jelentkezhettek a februárban induló egyetemi, főiskolai képzésekre: a keresztféléves felvételivel kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.
4. Fel lehet készülni?
Ha úgy döntöttetek, hogy emelt szintű érettségit tesztek, kérdezzétek meg a tanárotokat, szerinte fel tudtok-e a rendelkezésre álló idő alatt készülni. Nézzétek meg a vizsgakövetelményeket, illetve az elmúlt évek feladatsorait.
Ha középfokú nyelvvizsgát szeretnétek tenni, és a nulláról kezditek a felkészülést, körülbelül 550-600 tanórára és ugyanennyi otthoni tanulásra lesz szükségetek. A részleteket itt találjátok, a valamivel könnyebben elsajátítható lovári és eszperantó nyelvről pedig itt, illetve itt olvashattok.
5. Koncentráljatok a kötelező vagy választható tárgyakra
A felvételi pontszám az érettségi és a tanulmányi pontokból (200-200 pont), illetve a többletpontokból (100 pont) tevődik össze, az érettségi pontokat ugyanakkor meg is duplázhatjátok. Így, ha az utolsó két év végi jegyeitek nem voltak olyan jók, ne keseredjetek el, hanem koncentráljatok a kiválasztott szakon kötelező tantárgyakból tett érettségire.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).