Felvételizőknek: ezért fontos, változtattok-e a szakok sorrendjén

Július 10-ig még módosíthattok a kiválasztott egyetemi-főiskola képzések sorrendjén. Miért számít, melyik szak kerül előre? Mikor érdemes sorrendet változtatni, és mikor nem?

  • Eduline

Melyik szak legyen az első helyen?

Azt a szakot kell az első helyre sorolni, amelyre a legszívesebben járnátok - akkor is ez a képzés szerepeljen a lista elején, ha úgy gondoljátok, hogy a pontszámotok alapján oda kisebb eséllyel kerültök majd be.

Miért számít ez?

Függetlenül attól, hogy hány képzést jelöltetek meg, csak egy szakra kerülhettek be. A rendszer az első olyan képzésre sorol be titeket, amelynél elértétek a ponthatárt – így a jelentkezési lapon megadott sorrend a döntő. Vagyis hiába vennének fel a pontszámotok alapján mindegyik megjelölt szakra, csak az első helyen megjelöltre iratkozhattok be.

Ugyanez vonatkozik az állami ösztöndíjas és az önköltséges képzésekre is. Érdemes előbbieket a sorrend elejére venni, a költségtérítéseseket pedig a végére hagyni.

Felvi

És ha nem sikerült az alkalmassági vizsga?

Sorrendet módosítani csak akkor érdemes, ha valamiért megváltozott a preferencia-sorrendetek. Ha valamelyik szakon nem sikerült az alkalmassági vizsgátok, az adott jelentkezési helyet nem érdemes utolsó helyre rangsorolni, hiszen oda már úgysem kerülhettek be, függetlenül attól, hogy hányadik helyen jelöltétek meg.

Sorrendmódosítás vagy törlés?

Ugyanígy nincs értelme a sorrendmódosításnak, ha meggondoltátok magatokat, és már nem szeretnétek valamelyik megjelölt szakra bejutni. Ilyenkor jobb, ha törlitek a listából az adott képzést.

Meggondoltam magam, nem szeretnék továbbtanulni

Ha mégsem szeretnétek egyetemen, főiskolán továbbtanulni, töröltethetitek az egész jelentkezést is. Ha biztosak vagytok a döntésetekben, ezt mindenképpen tegyétek meg - lehet, hogy másnak pont a ti helyetekre lenne szüksége az adott szakon.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.