Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Újabb diák számolt be arról, hogyan vették el tőle a történelemérettségin a kronológiát tartalmazó atlaszt, amelyet pedig - egy ősszel módosított jogszabály alapján - az idei májusi-júniusi érettségiken még használni lehetett volna.

A végzős levelét a Független Diákparlament tette közzé Facebook-oldalán, a levelet változtatás nélkül közöljük.
A héten emelt szintű történelem érettségin vettem részt. Ennek a történéseit szeretném veletek megosztani.
Megérkeztünk reggel a kijelölt iskolába, a Than Károlyba, hogy megírjuk a történelem érettséginket. A táskában atlasz, számológép, toll.A behívás előtt a vizsgaelnök sok sikert kívánt nekünk a folyosón, majd felvilágosított minket, hogy az óra nem jár jól, jelző értékű, és ezért ne tegyünk fellebbezést.Behívtak minket, megkezdődott a tájékoztató. Az úr aki nálunk tartotta a tájékoztatót, ismertette a szabályokat, hogy se egysoros nem bluetoothos számológépet, se kronológia táblázatot tartalmazó atlaszt nem lehet használni. A diákok velem együtt lázadni, elégedetlenkedni kezdtek. Az Úr lebegtette az általa kinyomtatott törvényt, elmondása szerint sejtette, hogy nem hagyjuk magunkat. Felolvasta. Osztálytársam elkérte a kinyomtatott papírt, majd szavanként hangosan elemezte, hogy megértse az Úr, hogy használhatjuk. Nem hitt nekünk, nem hitt a törvénynek. Felszólítottam, hogy hívja be a vizsgaelnököt, ha valakitől, akkor tőle akarom hallani, hogy nem használhatjuk. 5 perc múlva megérkezett az elnök, aki közölte, hogy ő most nem tudja mi legyen, hozzon-e kis ollót, hogy kivágjuk a kronológiát, vagy inkább legragasszuk ragasztóval?!Majd egy fiú megkérdezte, hogy akkor tudnak-e legalább pár vékony atlaszt biztosítani azoknak, akik nem hozták a kronológiát nem tartalmazó bordó színűt. A hölgy ezen felháborodott, nemet mondott és kiviharzott.Visszajött 2 perc múlva, beszedette az atlaszokat névvel ellátva, majd közölte, hogy lövése sincs mi lesz, és felhívja az oktatási hivatalt, mert ez nem az ő hatásköre, és 90p múlva, ha megírtuk az első részt, elmondja hogy akkor mi a helyzet.Láttam az osztálytársam arcán, hogy nagyon kétségbeesett, az első rész felénél csak szorongott, hogyan fogja csinálni a másodikat atlasz nélkül.A már jól ismert úr távozott, és egy másik jött be. Neki gőze sem volt mi történt, lemaradt az egész balhéról. Lement a 90 perc, és vártuk, hogy akkor most mi lesz.Sehol senki.Az újonnan érkezett Úr kiosztotta a második részt, majd az atlaszokat, ezután jó munkát kívánt és leültAz egész terem értetlenül nézett egymásra, hogy akkor most csinálhatjuk, vagy sem, szóljunk, vagy ne szóljunk. A döntés megszületett a diákok által, használtuk. Az elnök benézett, körülnézett majd kiment.Így zajlott a mi érettségink.
Zalaegerszegen is elvették az atlaszt
Nemcsak egy budapesti, hanem egy zalaegerszegi iskolában is elvették a kronológiát tartalmazó atlaszt a diákoktól a szerdai történelemérettségin - erről számolt be az Eduline-nak több végzős.
Egyikük azt mondta, a vizsga előtt pár perccel szóltak nekik, hogy nem vehetik elő a kronológiát tartalmazó atlaszt, így el kellett tennie a "kék cartographiás atlaszt". A diák hozzátette: emiatt nehezebben boldogult néhány rövid feladattal, és az esszéknél is jobban teljesített volna, ha használhatta volna a saját atlaszát.
Egy zalaegerszegi iskolában is elvették a kronológiát tartalmazó atlaszt a diákoktól az érettségin
Nemcsak egy budapesti, hanem egy zalaegerszegi iskolában is elvették a kronológiát tartalmazó atlaszt a diákoktól a szerdai történelemérettségin - erről számolt be az Eduline-nak több végzős. Pedig jogszabály szól arról, hogy a 2018-as tavaszi érettségin a "régi", évszámokat tartalmazó atlaszokat is használhatják a diákok.
Pedig ahogy arról mi is beszámoltunk, a jogszabály idén megengedi az évszámokat is feltüntető atlasz használatát, az ország legtöbb gimnáziumában így is érettségiztek a diákok. Az érettségi elnökök számára kiadott idei hivatalos tájékoztató is idézi a vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet 3. §-át, amely szerint:
A 2017/2018. tanév vizsgaidőszakaiban az érettségi vizsgán az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlasz és a 2017/2018. tanévi vagy azt megelőző tankönyvjegyzékeken szereplő középiskolai történelem atlaszok is használhatóak.
Erre a Történelemtanárok Egylete is felhívta a figyelmet. "A TTE az utóbbi napokban számos megkeresést kapott, ezért megerősítjük: a hatályos jogszabály szerint az idei történelemérettségin bármely, kronológiát is tartalmazó történelematlasz alkalmazható" - írták még az érettségi előtt.
Az idei érettségi időszakban is sikerült zavart okozni: írják az atlaszbalhéról a tankönyvesek
„Az idei érettségi időszakban is sikerült zavart okozni a jogszabályok folyamatos módosítgatásaival. Ennek következtében a történelem írásbeli érettségi vizsga sem volt botrányoktól mentes" - írja közleményében a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete, utalva arra, hogy egy budapesti és egy zalaegerszegi iskolában nem engedték, hogy a diákok a kronológiát tartalmazó atlaszt használják.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).