Egy barátnak kell tanácsot adni a középszintű angolérettségin

Egy hivatalos valamint egy baráti levelet kell írnia a diákoknak a középszintű angolérettségi negyedik, íráskészséget tesztelő részében - a két feladat megoldására 60 percet kapnak, nyomtatott szótárat is használhatnak.

  • Eduline
shutterstock

A középszintű angolérettségi negyedik részében - az olvasott szöveg értése, a nyelvhelyességi valamint a hallás utáni szövegértés után - két levelet kell fogalmazniuk a diákoknak. Az első egy autósiskola hirdetéséhez kapcsolódik, jelentkezni kell egy tanfolyamra, a második feladatban pedig válaszolni kell egy amerikai barát levelére, tanácsot kell adni neki a diákönkormányzat ügyében.

A középszintű angolérettségi hivatalos megoldása.

Az emelt szintű angolérettségi hivatalos megoldása.

A középszintű angolérettségi első részét itt találjátok.

A második, nyelvhelyességi részt pedig itt.

Ennél a résznél át kell gondolni, ki és kinek ír, mi a szöveg típusa, és ez alapján milyen stílus a legmegfelelőbb. Ha ezt nem jól választják meg a diákok, előfordulhat, hogy sok pontot levonnak a javítók, hiába helyes a szöveg nyelvtanilag - hívta fel a figyelmet korábban több nyelvtanár.

Középszinten az írásbeli 180 perces, ebből az első rész, az olvasott szöveg értése 60 perc időtartamú, a második rész, a nyelvhelyesség feladatsorának megoldására 30 perc áll rendelkezésre. A szünet után a 30 perces, hallott szöveg értése vizsgaösszetevő következik, végül az íráskészség 60 perc időtartamú feladatsora.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.