Friss infó az angolról: űrhajós és az IKEA egyik terméke is a feladatok között

Egy maláj cégről, az IKEA egyik termékéről, egy űrhajósról is kaptak szöveget a diákok a középszintű angolérettségin - tudta meg az eduline.

  • Eduline
Shutterstock

A középszintű angolérettségi hivatalos megoldása.

Az emelt szintű angolérettségi hivatalos megoldása.

A középszintű angolérettségin kaptak a diákok egy szöveget egy maláj családi cégről, az IKEA egyik termékéről, az Apollo-programban résztvevő egyik űrhajósról is, valamint egy "hogyan írjunk bestsellert" szöveg is szerepel a feladatok között.

A folyamatosan frissülő, percről percre tudósításunkat itt találjátok.

Középszinten az írásbeli 180 perces, ebből az első rész, az olvasott szöveg értése 60 perc időtartamú, a második rész, a nyelvhelyesség feladatsorának megoldására 30 perc áll rendelkezésre. A szünet után a 30 perces, hallott szöveg értése vizsgaösszetevő következik, végül az íráskészség 60 perc időtartamú feladatsora.

Az emelt szintű írásbeli vizsga teljes időtartama 240 perc. A vizsgán a fentebb felsorolt vizsgaösszetevők szerepelnek ugyanabban a sorrendben, a feladatok megoldására fordítható idő azonban sorrendben 70, 50, 30, illetve 90 perc. Az íráskészség vizsgarésznél a feladatok megoldásához az emelt- és középszinten vizsgázók is használhatnak nyomtatott szótárt, a többi vizsgarésznél azonban semmilyen segédeszközt nem vehetnek igénybe.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.