Több mint 4700 hallgatót vett fel a Pécsi Tudományegyetem

Megőrizte helyét a hazai felsőoktatási intézmények rangsorában, és továbbra is a Dunántúl meghatározó oktatási...

  • MTI
A Pécsi Tudományegyetem egyik épülete. 4700 gólya kezdi meg tanulmányait
Wikipedia

Megőrizte helyét a hazai felsőoktatási intézmények rangsorában, és továbbra is a Dunántúl meghatározó oktatási, tudományos, művészeti, valamint kutatási központjaként működik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) - írta az intézmény pénteki közleményében.

A pécsi a tudományegyetemek között a negyedik, abszolút sorrendben az ötödik helyen áll. Hozzátették: a jelentkezők száma az elmúlt évhez képest 20-21 százalékkal esett vissza, a felvett hallgatók 18, az állami ösztöndíjjal tanulók 7 százalékkal vannak kevesebben, mint tavaly.

Idén szeptemberben mintegy 4700 hallgató kezdheti meg tanulmányait a PTE-n, közülük 3780-an állami ösztöndíjasok lesznek, a felvettek 80 százaléka nappalira jár majd. Alapképzésen az elsősök 60 százaléka vesz részt, 971-en mesterképzésére iratkozhatnak be.

A PTE karai közül az Általános Orvostudományi Karra a tavalyinál kilenc százalékkal több diákot vettek fel, ugyanott állami ösztöndíjasként az előző évinél 11 százalékkal többen tanulhatnak. Az egészségtudományi, a műszaki és a közgazdaságtudományi karon az összlétszám 2-8 százalékkal csökkent.

A pécsi egyetem legnépszerűbb szakjai között van az általános orvos, a jogász, a pszichológia, és az idén is jelentős érdeklődés volt az ápolás és betegellátás-gyógytornász, a gazdálkodási és menedzsment, a mérnökinformatikus, a biológia-, a földrajz- és az anglisztikaképzés iránt.

Nagy volt a túljelentkezés több kis létszámú szakon: a nemzetközi tanulmányokra tizenháromszor, a fogorvos, az ápolás és betegellátás, a csecsemő- és kisgyermeknevelő, a turizmus-vendéglátás, a filozófia, a germanisztika, a kerámiatervezés, a belsőépítész, és egyebek mellett a grafikusművész szakra nyolc-tizenkétszer többen jelentkeztek, mint ahány helyet hirdettek.

Az egyetem kitért arra, hogy "elsősorban a bizonytalan gazdasági helyzet és a felsőoktatást érintő változások miatt" az általános felvételi eljárásban jelentősen visszaesett az önköltséges szakokra jelentkezők száma. 

Megjegyezték, hogy a PTE több mint 300 szakán pótfelvételi eljárásban várja azokat a jelentkezőket, akik nem jutottak be a választott képzésre, vagy nem is próbálkoztak az általános eljárásban.

Hozzáfűzték, hogy az önköltség előteremtésében segítséget nyújt a diákhitel, és az egyetem is részt vesz a tehetséges diákok támogatásában. Száz önköltséges hallgató rektori ösztöndíjban részesül, emellett több kari, vállalati támogatási lehetőséget is kínálnak.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.