Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A felsőoktatási alapképzésben eltörlik a keretszámokat, a mesterképzésben viszont részben megmarad a...
A felsőoktatási alapképzésben eltörlik a keretszámokat, a mesterképzésben viszont részben megmarad a létszámszabályozás az Országgyűlés hétfői döntésével. A parlament előbb a költségvetési bizottság erről szóló javaslatát, majd a jövő évi büdzsét megalapozó törvénymódosításokat is elfogadta.
Ezek értelmében az oktatásért felelős miniszter évente szakonként meghatározza, hogy mely képzéseken vehető igénybe ösztöndíj vagy részösztöndíj. A felvételhez szükséges minimális pontszámot kormányrendelet állapítja majd meg, azt pedig miniszteri határozat, hogy az egyes szakok állami ösztöndíjjal, illetve részösztöndíjjal támogatott képzésére milyen felvételi pontszámmal lehet bekerülni. Balog Zoltán erőforrás-miniszter csak kedden egyeztet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.