Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A QS egyetemi rangsorokat nyilvánosságra hozó topuniversities.com szerint nem érdemes csak ponyvaregényeket vinni a strandra, az oldal szerkesztői szerint ugyanis vannak olyan művek, amekyeket kötelező (na meg érdemes) elolvasni, mielőtt elkezditek az egyetemet vagy főiskolát.

1. George Orwell: 1984
A regény egy negatív utópiában játszódik, amely a tekintélyelvű államokra, köztük a sztálini Szovjetunióra hajaz, a kormányt a titokzatos Nagy Testvér vezeti. A világon három állam maradt, amelyek mindegyike totalitárius berendezkedésű, az emberek életében állandósult az elnyomás, a szegénység és a megfigyelés - ebből a regényből származik a Gondolatrendőrség fogalma és a "Nagy Testvér szemmel tart" kifejezés is. A művet Orwell 1948-ban írta, pdf formátumban letölthetitek az Országos Széchényi Könyvtár elektronikus archívumából, itt.
2. Mihail Bulgakov: Mester és Margarita
A regény cselekménye három szálon fut, az első Moszkvába érkező fekete mágust, Woland professzort, a második Pilátus és Jézus történetét, a harmadik pedig a második történetet megíró Mester és Margarita Nyikolajevna szerelmét követi. A művet csak Bulgakov halála után negyed évszázaddal adták ki, azóta rengeteg értelmezése született. A regényt elérhetitek az Országos Széchényi Könyvtár elektronikus archívumában, itt.
3. Franz Kafka: Az átváltozás
Az utazó ügynök, Gregor Samsa egy reggel arra ébred, hogy bogárrá változik. Kafka arra koncentrál, hogyan birkózik - illetve nem birkózik - meg a változással Gregor környezete. Gregort eleinte csak az riasztja, mit fog szólni a főnöke, de egy idő után a családja számára is terhessé válik a bogárrá változott férfi. A novellát itt olvashatjátok el.
4. Gabriel García Márquez: Száz év magány
Az 1967-ben írt mű tette világhírűvé Márquezt, 35 nyelven, 30 millió példányban fogyott el. A regény egy család, a Mocando faluban élő Buendíák történetéről szól, de mélyebb jelentéstartalmakat is hordoz. Feldolgozza az ember fejlődéstörténtetét, azt, ahogyan a történelem ismétli önmagát, a címben szereplő magány pedig az emberek egymástól való elidegenedésére, az egymás iránti szolidaritás elvesztésére utal. „Macondo nem annyira földrajzi hely, mint inkább lelkiállapot” - mondta Márquez.
5. Kurt Vonnegut: Macskabölcső
A könyv címe arra a játékra utal, amikor valaki meghatározott módon az ujjai köré teker egy fonalat, és azt a másik a szabályok szerint átveszi tőle, így a macskabölcső egy újabb alakot vesz fel. Ezzel játszott Felix Hoenikker atomkutató, amikor ledobták az atombombát Hirosimára.
Öt film, amit látnod kell, mielőtt egyetemre mész. És még hat film, amit ti ajánlottatok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.