Hatszáz elsőévessel indul a tanév a szombathelyi egyetemen

Mintegy 1700 jelentkező közül 586 hallgatót vett fel a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ (SEK)...

  • MTI
A Savaria egyetemi központ. Majdnem hatszáz gólya kezdheti meg tanulmányait szeptemberben
Szombathely.hu

Mintegy 1700 jelentkező közül 586 hallgatót vett fel a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ (SEK), közülük 544-en állami ösztöndíjasként kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben Szombathelyen.

Horváthné Molnár Katalin, a SEK elnök-dékánja pénteki, szombathelyi sajtótájékoztatóján elmondta: az elmúlt évhez képest a jelentkezők száma 38 százalékkal, a felvetteké pedig 36 százalékkal csökkent. Hozzátette, a jelentkezések időszakában sok változás történt a magyar felsőoktatásban, ezért valószínűleg sokan elbizonytalanodtak, és nem nyújtották be jelentkezésüket.

A szombathelyi egyetemen a jelentkezők - az elmúlt évekhez hasonlóan - a sporttudományi képzéseket, az anglisztikát, a műszaki menedzser alapszakot, továbbá a tanító szakot favorizálták. A levelező tagozaton a tanári szakok a legnépszerűbbek, ennek az elnök-dékán szerint az egyik magyarázata az, hogy a korábbi években Szombathelyen végzett egyetemisták az intézményi kötődés miatt szívesen térnek vissza. 

A Nyugat-magyarországi Egyetemre felvett hallgatók 25 százaléka a szombathelyi SEK-en kezdheti meg tanulmányait. Az általános felvételi eljárás eredményei alapján a szombathelyi egyetemi központ karai az ősszel 63 képzést indítanak. A legmagasabb hallgatói létszám az anglisztika alapképzési szakon jelenik meg, a nappali tagozaton 44 hallgató kezdheti meg a tanulmányait. A fel nem vett diákok augusztus 12-ig jelentkezhetnek, az egyetemen 81 képzésen hirdetnek pótfelvételit - mondta Horváthné Molnár Katalin. 

Beszélt arról is, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetemre felvettek 30 százaléka pedagógia képzési területre került be, és hasonló az arány Szombathelyen is, a csaknem 600 elsőéves közül 200-an ugyancsak pedagóguspályára - tanítónak, tanárnak - készülnek. Úgy fogalmazott, a pedagógus-életpályamodell is azt támogatja, hogy a fiatalok közül minél többen válasszák a tanári szakot, az egyetemen pedig megvannak a képzés hagyományai. 

Az elnök-dékán azt is bejelentette, hogy a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ, a szombathelyi közgyűlés és a megye jelentős cégeinek kezdeményezésére gépészmérnöki képzés indul a Savaria Egyetemi Központban. 

Hozzátette, hogy a szombathelyi felsőoktatás szerkezetileg is átalakul. Augusztus 1-jétől három helyett két kar működik: a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar és a Természettudományi Kar, utóbbi keretein belül valósítják majd meg a gépészmérnökképzést.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.