Miskolci Egyetem: politológián húzták a legmagasabb ponthatárt

A Miskolci Egyetem képzéseire 6267-en jelentkeztek az idén, közülük 2648 hallgatót vettek fel, ez a jelentkezők 42...

  • MTI
A keddi Pont Ott Parti a Margit-szigeten. A Miskolci Egyetemre 2648-an jutottak be
Stiller Ákos

A Miskolci Egyetem képzéseire 6267-en jelentkeztek az idén, közülük 2648 hallgatót vettek fel, ez a jelentkezők 42 százaléka - mondta az intézmény rektora szerdán, sajtótájékoztatón. A 2012-es felvételi ponthatárok teljes listáját itt találjátok.

Patkó Gyula kifejtette: ebben az intézményben volt a legkisebb a jelentkezési arányok csökkenése (23 százalék) a régió intézményei között, a Miskolci Egyetemre felvettek arányának mérséklődése pedig szintén 23 százalék alatti.

A rektor úgy fogalmazott: az országosan mért jelentkezési hajlandóság visszaesése a Miskolci Egyetemen is tükröződik, mind a jelentkezési, mind a felvételi adatok tekintetében. Ennek ellenére vannak olyan karaik, amelyek pozitív rekordot döntöttek. A tavalyi, kiugróan magas felvételi létszámokat felülmúlva tovább tudta növelni elsőéves hallgatóinak számát a műszaki földtudományi és az egészségügyi kar, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet.

Emelkedett a tavalyi adatokhoz képest a költségtérítéses képzésre jelentkezők száma is (1183-ra), néhány karon és szakon csak ilyen finanszírozási formára lehetett jelentkezni. 

A rektor kitért arra, hogy a tavalyi osztatlan, illetve alapszakos képzésekre vonatkozó adatokhoz képest a legjelentősebb eltérés ott mutatkozik, ahol állami ösztöndíjas helyet a központosított elosztás miatt nem tudtak kínálni, így elsősorban a jogi és a gazdaságtudományi karon. Hangsúlyozta: két, az adott tudományterületen országosan elismert karról van szó. 

Patkó Gyula beszámolt arról is, hogy az állami ösztöndíjas mesterképzésekre felvettek száma jelentős növekedést mutat: a képzésben részt vevők létszáma a tavalyi 411-ről 480-ra emelkedett.

Kiemelte: az idén is több kart és szakot jellemeznek igen magas ponthatárok. Az idei felvételi eljárásban jellemzően a társadalomtudományi karok és az egészségügyi kar képzéseire lehetett a legmagasabb pontszámokkal bejutni Miskolcon. A Miskolci Egyetem képzései közül a bölcsészettudományi kar állami ösztöndíjas politológia szakára lehetett a legmagasabb pontszámmal bekerülni: 431 pontra volt szükség a sikeres felvételihez.

Szólt arról is, hogy a felvételi eljárásban szereplő szakok döntő többségét meghirdetik a pótfelvételi eljárásban is. Patkó Gyula elmondta: az augusztus 10-ig beadandó pótjelentkezések eredményeképpen a karok várhatóan növelni fogják hallgatói létszámukat. Ekkor viszont már csak önköltséges helyekre lehet majd pályázni.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.