Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ma is segítünk eldönteni a vitát.
A középszintű történelemérettségi hivatalos megoldását itt találjátok meg, az emelt szintűét pedig itt.
Eddig a legkönnyebb volt! - megjöttek az első vélemények a töriérettségiről
Bár a középszintű töriérettségi háromórás, vagyis a vizsgázók 11 óráig kaptak időt a feladatok megoldására, néhányan már végeztek, és megosztották velünk a véleményüket. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Julius Caesarral kezdődik az idei középszintű töriérettségi első, rövid válaszokat igénylő feladatrésze. Kaptak a vizsgázók kérdést a középkori városokkal és Hunyadi Mátyás uralkodásával kapcsolatban is.
Emelt szintű történelem érettségi felkészítő
Online képzés célja: Az előkészítő a 2018 májusi emelt szintű történelem érettségi írásbeli és szóbeli vizsgájára készít fel. | | Tudomány, szociológia, oktatás , Érettségi, nyelvvizsga , Érettségi felkészítők , Középiskola, érettségi felkészülés
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.