Itt a feketeleves: 17 éve nem volt olyan kevés felvételiző, mint az idén

Az elmúlt 17 évben egyszer sem volt ennyire alacsony a felsőoktatásban a jelentkezők száma, mint ebben az évben -...

  • MTI
Felvételizők a 2012-es Pont Ott Partin - soha nem jelentkeztek ilyen kevesen
Stiller Ákos

Az elmúlt 17 évben

egyszer sem volt ennyire alacsony a felsőoktatásban a jelentkezők száma, mint ebben az évben

- írta csütörtöki számában a Népszabadság egy, a birtokába került, a szaktárca számára készült háttérelemzésre hivatkozva.

Az Educatio által írt anyagban az idősoros grafikon azt mutatja: 2005-ben, 2006-ban, illetve 2007-2008-ban volt nagyobb visszaesés a jelentkezésekben, de egyik sem volt akkora, mint az idei. A lap szerint az anyag készítői a 2005-ös csökkenést az új felsőoktatási törvénnyel, a 2006-ost a bolognai rendszer bevezetésével, a 2007-2008-as felvételi eljárásoknál bekövetkezett csökkenést pedig a tandíj bevezetésével magyarázták.

Míg ezekben az esetekben - amelyek a szocialista kormányzás idejére estek - felsőoktatás-politikai beavatkozásokra hivatkoznak az okok feltárásakor, az idei drasztikus csökkenést nem a kormány oktatáspolitikájával, hanem "demográfiai és egyéb tényezők mellett a felvételizőkkel szemben növekvő elvárásokkal és követelményekkel" magyarázzák.

A lap kitér arra is, hogy az elemzésből kiderül: a legnépszerűbb szakok közé első helyre verekedte fel magát a gépészmérnök, másodikra a mérnökinformatikus.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.