Idén már eltűnhet a régi atlasz az érettségiről, tiltakoznak a történelemtanárok

Ősztől már csak a hiányos állami atlaszokat lehet használni a mostani tervek szerint, de a hétköznapokban használt tankönyvekkel is baj van.

  • Eduline
Túry Gergely

A Történelemtanárok Egylete határozott tiltakozásának adott hangot hétfőn, összefogásban a Tanítanék Mozgalommal az érettségin használható történelmi atlaszok miatt. A szakmai és szülői tiltakozások hatására a kormány 2017. évi tavaszi érettségiig kitolta a régi atlasz használatának lehetőségét, ám az őszi időszakra már nem tervezik, hogy ezt biztosítsák.

A szervezet korábban élesen kritizálta az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által kiadott új atlaszt, melyben több tucat topográfiai és ténybeli hibát is elkövettek, valamint nem tartalmaz az érettségizők számára komoly segítséget jelentő kronológiát. Az atlasz mellett sorra vették a középiskola történelemkönyveket is, melyekben egyoldalú történelemszemléletet véltek felfedezni, számtalan hiányossággal.

A TE tiltakozik, mert

- sorolják közleményükben. A szakmai szervezet követeli a kormánytól, hogy újra biztosítsa a szabad tankönyvválasztás feltételeit, valamint a régi történelmi atlasz használatát a későbbi érettségi vizsgák során is. A velük egyetértőket arra bizttatják, hogy csatlakozzanak petíciójukhoz.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.