Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Kövessétek velünk a mai érettségi minden fontos pillanatát!
Ha franciából vizsgázol, és van véleményed a feladatlapról, akkor az [email protected] címre várjuk a beszámolót. Köszönjük!
14:46 - Ha gondod akad a franciával
Kár erőltetni, kivéve így (ugorhatsz 1:30-hoz is):
12:44 - Az első vélemények is megérkeztek a diákoktól.
Ezek szerint ez a feladatlap sem izzasztott meg senkit, legalábbis középszinten.
11:45 - Kettőkor kezdődik a középszintű filozófia. Erről a következőket adta közre az OH:
A filozófia vizsgatárgy középszintű írásbeli vizsgája 180 perces, az elérhető maximális pontszám 100 pont. Az írásbeli vizsga két részből áll: A) Filozófiatörténeti ismeretekre vonatkozó kérdéssorból (30 pont); B) Szövegértelmezés, reflektálás feladatsorból (70 pont). A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az A) és B) vizsgaösszetevő között, illetve az egyes feladatok között. A vizsgázó a feladatok megoldásának sorrendjét is meghatározhatja. Az írásbeli vizsgán nem használható semmilyen segédeszköz.
10:27 - Fontos infók a betekintéssel kapcsolatban.
Aki kormányhivatalban jelentkezett az érettségire, május 31-én nézheti meg a feladatlapját. Ennek mikéntjéről bővebben itt.
10:23 - Végeztél a vizsgával?
Nehéz volt? Könnyebb, mint amire számítottál? Volt valami zavaró a vizsgán? Vagy csak simán örülsz? Akkor írj egy beszámolót az [email protected] címre!
9:03 - Ma nem csak frianciából vizsgáznak.
Délután filozófiaérettségi is lesz. Az OH adatai szerint ez utóbbi 290 diákot érint. Franciából 461-en vizsgáznak. Filozófiából csak középszintű vizsga van, ami 180 perces, és délután 2-kor kezdődik.
8:53 - Újabb hivatalos megoldókulcsok érkeztek.
A tegnapi szakmai előkészítő tárgyak megoldásait itt találjátok.
7:22 - eső ma sem sok várható, sőt, 20-25 fok lesz.
Emlékeztek még, milyen idő volt az érettségik első hetében? Ilyen.
7:00 - Ma a franciával folytatódik az érettségi, ez már a vizsgák harmadik hete.
Így fog kinézni a mai vizsga.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.