Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Július 9-ig lehet a hiányzó dokumentumokat pótolni, illetve az adatokat módosítani az idei felsőoktatási felvételi eljárásban. A ponthatárokat július 23-án hozzák nyilvánosságra. A felvételizőknek kiküldött levélben azonban az áll, 8 napotok van a pótlásra.

A jelentkezők a felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint július 9-ig egy alkalommal a korábban megjelölt szakok sorrendjét is módosíthatják.
A középiskolásoknak az e-felvételi rendszerén keresztül minden olyan dokumentumot fel kell tölteniük, amelyet a jelentkezési határidő lejárta, február közepe óta kaptak meg, így az év végi bizonyítványt, adott esetben az új nyelvvizsgát igazoló dokumentumot, a többletpontokra jogosító végzettségeket, de fel kell tüntetni a megváltozott adatokat is.
A jelentkezéshez, pontszámításhoz szükséges dokumentumokat az e-felvételi dokumentumok menüpontjában lehet feltölteni, és itt követhető nyomon ezek elbírálása is.
A jelentkezés benyújtása után a felvételizők egyetlen alkalommal módosíthatnak a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjén, vagy tetszőleges alkalommal visszavonhatnak (törölhetnek) jelentkezési helyeket - mindezt szintén július 9-ig tehetik meg. Az e-felvételi felületén a sorrendmódosítás menüpontban rendezhetők át a korábban megadott képzések. Az űrlap elmentésével a módosítási kérelem automatikusan bekerül a rendszerbe. Az elbírálást követően mindenki már az új sorrendjét fogja látni az e-felvételi felületén.
Fontos tudnivaló, hogy a sorrendmódosítás során csupán a jelentkezéskor megadott szakokat lehet átmozgatni, új képzést azonban már nem lehet rögzíteni.
Azoknak a jelentkezőknek, akiknek dokumentumpótláshoz nem áll módjukban használni az e-felvételi rendszert (mert például nincs szkennelési lehetőségük), a postai utat kell választaniuk. Az Oktatási Hivatal, 1380 Budapest, Pf. 1190. postacímre lehet a dokumentummásolatokat eljuttatni. Nincs értelme azonban az e-felvételiben feltöltött dokumentumokat fénymásolva is postázni, mert a duplázás csak a feldolgozás idejét hosszabbítja meg.
A felvételizők a héten kapták meg azt a levelet, melyben dokumentumpótlásra szólították fel őket. A levél tartalma szerint a pótlásra 8 napjuk van a diákoknak. Megkerestük az Oktatási Hivatalt, hogy melyik határidőhöz kell tartaniuk magukat, a 8 naphoz vagy július 9-hez. Mihelyst megkapjuk a választ, természetesen azonnal közöljük.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).