Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Megkapták a 2012-es intézményi keretszámokat az egyetemek és főiskolák rektorai - tudta meg az eduline.

Megkapták a 2012-es intézményi keretszámokat az egyetemek és főiskolák rektorai - tudta meg az eduline. Információink szerint az oktatási államtitkárság a korábbi tervekkel ellentétben végül nem szakokra, hanem képzési területekre és részterületekre lebontva határozta meg az állami ösztöndíjasok számát, azt a döntést, hogy melyik szakra pontosan hány hallgatót vesznek fel az intézmények, a szenátusokra hagyták.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár január 5-én jelentette be, hogy 2012-ben csupán 33 927 elsőéves felsőfokú tanulmányait finanszírozza az állam száz , 15 550 diákét pedig ötven százalékban. Az intézményekre lebontott keretszámokat itt nézhetitek meg.
| Ennyi állami ösztöndíjas helyet kapott az ELTE |
| Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) idén már csak ötven jogászhallgatót vehet fel (az országos létszám 100), társadalomtudományi szakokra 190, gazdaságtudományi képzésekre pedig tizenöt diákot. A bölcsészszakokra 1050-en, művészetközvetítési képzésekre 10-en juthatnak be, legalábbis államilag finanszírozott formában - derül ki az egyetem hallgatói önkormányzatának adataiból. Az ELTE-s keretszámokat itt nézhetitek meg. |
Bár az összlétszám csökkentése is jóval jelentősebb, mint amire a tavaly tavasszal nyilvánosságra hozott Széll Kálmán-terv alapján számítottak a felsőoktatási intézmények és a felvételizők, a rektorokat elsősorban a bölcsész-, a jogi, a társadalomtudományi és a gazdasági szakok keretszámának megvágása érte felkészületlenül.
| A Budapesti Corvinus Egyetem keretszámai |
| Az eduline információi szerint a Budapesti Corvinus Egyetem összesen 75 hallgatói helyet kapott a gazdaságtudományi alapszakokra, a mesterszakokra pedig 620-at. Úgy tudjuk, elképzelhető, hogy a 75 helyet kizárólag a közgazdasági képzésekre csoportosítják majd, az üzleti szakok pedig kizárólag költségtérítéses formában indulnak szeptemberben. |
A bölcsészképzések államilag támogatott hallgatói létszámát 1400-zal, a társadalomtudományit 1100-zal, a jogit 700-zal vette vissza a kormány, a legnagyobb csökkenésre azonban a gazdasági szakokon kell felkészülni, jövő szeptemberben 4650-nel kevesebben kezdhetik meg tanulmányaikat állami ösztöndíjasként. A 2012-es keretszámokat itt találjátok.
Hogyan osztják el az ösztöndíjas helyeket?
A rektorok csütörtök estig nem tudták, hogy a képzési területenként meghatározott ösztöndíjas helyeket mi alapján osztják majd el az intézmények között, a Corvinuson például abban bíztak, hogy az előző évek jelentkezési statisztikái és a legjobb teljesítményű hallgatók választása dönt, ezzel a Közgáz - ahol a tíz legmagasabb ponthatárt húzták 2011-ben - járt volna jól.
| A Színház- és Filmművészeti Egyetem keretszámai |
| Úgy tudjuk, a Színház- és Filmművészeti Egyetem összesen negyven állami ösztöndíjas hallgatót vehet fel az osztatlan képzésekre, mesterszakokra pedig tizenkét diák juthat be. |
Információink szerint végül csak képzési területi és intézményi létszámot kaptak, vagyis a korábbi tervekkel ellentétben a szakos létszámot mégsem a kormány határozza meg. A döntés egyébként várható volt, Mészáros Tamás, a Corvinus január elsején leköszönt rektora már decemberben úgy nyilatkozott az eduline-nak, az oktatási államtitkárságnak több ezer képzéstípusról kellene döntenie, ez pedig lehetetlen vállalkozás.
"Ha megnézi a felvételi tájékoztatót, összesen nyolcezer variáció van benne. Szakok, intézmények, tagozatok, finanszírozás – ki az, aki ezt képes áttekinteni? Ki az, aki megmondja majd, hogy a Corvinus marketing alapképzésén, államilag finanszírozott formában, nappali tagozaton hány hallgató tanulhat? És levelezőn? És estin? A bürokratikus döntések nem vezetnek jóra, ez bebizonyosodott az elmúlt ötven évben" - mondta.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).