Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Megjelent a 2013-as felvételi tájékoztató, benne az egyetemekre és főiskolákra felvehető létszámmal - a 240-es...
Megjelent a 2013-as felvételi tájékoztató, benne az egyetemekre és főiskolákra felvehető létszámmal - a 240-es minimumponthatár, a jelentkezők tanulmányi és érettségi eredménye és az intézmények által meghatározott, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által jóváhagyott szakos kapacitás dönt majd arról, ki juthat be az adott képzésre, és ki nem. Milyen szakokon szüntették meg az állami ösztöndíjas helyeket? Itt találjátok a teljes listát.
Ezek az adatok azt mutatják meg, hogy az adott egyetemen vagy főiskolán, az adott képzési területen hány elsőévest (önköltségest és állami ösztöndíjast) tudnak oktatni: a kapacitás több tényezőtől, például az oktatók és a termek számától is függ. A szakokra lebontott kapacitást a felsőoktatási intézmények január végéig hozzák nyilvánosságra. Íme, a nagyobb budapesti egyetemek és főiskolák adatai:









Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.