Tényleg bukja a felvételit, aki érettségi alatt betegedett le?

Olvasónkra alaposan ráhozta a frászt az igazgató, de szerencsére egy rendelet mindent tisztáz.

  • Eduline

 

Túry Gergely

Egyik olvasónk betegség miatt nem jelent meg a történelemérettségi írásbeli részén, ezért szóban pótolta azt. Ezután az intézmény vezetője azt mondta neki, hogy az ilyen módon elért eredményét a felvételinél nem veszik figyelembe. Érthető, ha kétségbe esett, de vajon az igazgatónak igaza van?

Röviden nincs. A vonatkozó kormányrendelet értelmében a mentességgel elért eredményt ugyanúgy figyelembe kell venni a felvételi során, mint a mentesség nélkül elért eredményt.

Kivételet azért vannak. Mivel az informatika és a testnevelés esetén nem írásbeli, hanem gyakorlati vizsga van, ha ezeket valaki szóbelivel pótolja, abból nem fognak pontot számítani. Ráadásul a bizonyítványt is csak záradékkal eláttva adják ki.

Az érettségiről szóló összes anyagunkat erre találjátok.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.