Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Reggel 8 órától közép- és emelt szinten is lehet franciából érettségizni. Mutatjuk, hogy a különböző szinteken hogy néz ki a vizsga.

Ha franciából vizsgázol, és van véleményed a feladatlapról, akkor az[email protected] címre várjuk a beszámolót. Köszönjük!
Középszinten 180 percig tart a vizsga, ebből az első rész, az "olvasott szöveg értése" 60 perces, a nyelvhelyességi feladatsor megoldására pedig 30 percet kapnak a diákok. Ezt egy 30 perces szünet követi, majd jön a "hallott szöveg értése" rész, végül pedig az "íráskészség" 60 perces feladatsora.
Az emelt szintű írásbeli vizsga teljes időtartama 240 perc. A vizsgán a felsorolt vizsgarészek szerepelnek ugyanebben a sorrendben, azonban a feladatok megoldására fordítható időtartam sorrendben 70, 50, 30, 90 perc. Az íráskészséget tesztelő feladatsor megoldásához mindkét szinten lehet használni nyomtatott szótárat.
A középszintű írásbeli vizsgával legfeljebb 117 pontot, míg az emelt szintű feladatok megoldásával maximum 120 pontot lehet szerezni. Ha még gyakorolni szeretnétek, ezeknek a feldatoknak a segítségével megtehetitek: az elmúlt évek középszintű feladatsorait itt, míg az emelt szintű feladatokat itt találjátok. A tavalyi megoldásokat itt, illetve itt nézhetitek meg.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.