Őszi érettségi 2026: fontos határidő jár le szeptember 7-én

Aki erről lemarad, idén ősszel biztosan nem érettségizhet.

Szeptember 7-e az utolsó nap, amikor a diákok leadhatják a jelentkezésüket az október-novemberi érettségi vizsgákra.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint 2026-ban az őszi érettségi október 12-től november 20-ig tart, ebben az időszakban a diákok rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, javító és előrehozott vizsgákat tehetnek.

Az írásbeli vizsgákat október 12-22. között tartják, míg az emelt szintű szóbeli vizsgák november 5. és 9. között, a középszintű szóbeli vizsgák november 16. és 20. között lesznek. Ha valaki korábban még nem szerzett érettségi bizonyítványt, a vizsgára a saját intézményben vagy a kijelölt középiskolában lehet jelentkezni az iskola által biztosított jelentkezési lappal.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.