Július 23-án jönnek a ponthatárok, mutatjuk mivel készülünk az Eduline-on

Percről percről tudósításunkból megtudhatjátok a legfontosabb információkat, ott leszünk a Pont-Ott-Partin, és este nyolckor pedig megnézhetitek nálunk az összes ponthatárt.

A 2026-os felvételin rekordot döntött a jelentkezők száma, mintegy 140 ezren várják, hogy július 23-án este kiderüljön, bekerülnek-e oda, ahova legjobban szeretnének. Erre a fontos pillanatra Budapesten és több vidéki városban is ponthatárváró rendezvényekkel készülnek.

Élő közvetítésünk a 2026-os ponthatárhúzásról

A fővárosi Pont Ott Parti idén az ELTE lágymányosi campusán lesz, ahol a bulit Rusty lemezlovas nyitja, ezt követi egy kerekasztal beszélgetés, majd Kovács Kristóf és Miskovics Marci zenei projektje, a K-OSZ Disco. A 20:00 órakor kezdődő ponthirdetés előtt az X-Faktor egykori versenyzője, Belano áll színpadra, a későbbi órákban pedig TBA és Grasa zenél.

Ezen kívül saját Pont Ott Partival készül a Pannon Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Széchenyi István Egyetem, valamint Gyula, Tatabánya és Szeged is önálló eseménnyel csatlakozik a rendezvénysorozathoz

Ha viszont nincs kedvetek vagy nem tudtok elmenni, de ti is izgultok a pontok miatt, akkor az Eduline-on mi is beszámolunk majd percről percre tudósításunkban a felvételivel kapcsolatos legfontosabb információkról, nyolckor pedig jövünk a ponthatárokkal.

Ezen kívül mutatjuk többek között azt is:

  • hány ponttal lehetett bekerülni a legnépszerűbb alap-, osztatlan és mesterszakokra 2026-ban
  • milyen ponthatárokat húztak a legnagyobb budapesti és vidéki egyetemeken
  • mire készüljetek a ponthatárhúzás után
  • mit tegyetek, ha esetleg nem kerültök be sehova

Ha pedig szeretnétek addig is számolgatni, akkor használjátok az Eduline kalkulátorát.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.