Mikor kezdődnek és meddig tartanak az érettségi vizsgák 2026-ban?
Már két hónap sincs hátra az érettségiig - mutatjuk az időpontokat.
Május 4-én elkezdődnek az idei írásbeli érettségi vizsgák. Mutatjuk, milyen tantárgyakból és pontosan mikor vizsgáznak a diákok az első vizsgahéten.
1170 helyszínen várhatóan több mint 148 000-en érettségiznek május 4. és július 1. között.
Az írásbeli vizsgák május 4-22. között zajlanak majd. Az első héten a diákok a kötelező tantárgyakból, illetve angol és német nyelvből vizsgáznak.
Az Oktatási Hivatal frissen nyilvánosságra hozott adatai alapján az érettségi első hetén
Már két hónap sincs hátra az érettségiig - mutatjuk az időpontokat.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.