Hány százaléktól van meg az ötös? Így osztályozzák az érettségiket közép- és emelt szinten

Mutatjuk a százalékokat.

  • Székács Linda

Június 3-án kedden elkezdődtek a szóbeli vizsgák, amik nagyjából egy hónapon keresztül, július elejéig tartanak. Először az emelt szintű vizsgázók adnak számot a tudásukról, majd június 16-tól a középszintesek.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint ahhoz, hogy az érettségi legalább elégséges legyen, vizsgarészenként legalább 12%-ot, az összes vizsgarészen együttesen pedig a 25%-ot kell elérni. Ha a vizsgázó valamelyik vizsgarészből nem éri el a 12 százalékot, abban az esetben a többi vizsgarész eredményétől függetlenül az érettségi vizsgájára elégtelen eredményt kap. Ez tehát azt jelenti, hogy legalább egy kicsit a szóbeli vizsgákon is oda kell tenni magatok - akkor is, ha ez egyébként az osztályzatotokon nem változtatna.

A középszintű érettségiket 2025-ben a következő százalékhatárok szerint osztályozzák:

Középszintű érettségi

80-100%

Jeles (5)

60-79%

Jó (4)

40-59%

Közepes (3)

25-39%

Elégséges (2)

0-24%

Elégtelen (1)

Az emelt szintű érettségik esetén pedig a következő százalékok alapján osztályoznak:

Emelt szintű érettségi

60-100%

Jeles (5)

47-59%

Jó (4)

33-46%

Közepes (3)

25-32%

Elégséges (2)

0-24%

Elégtelen (1)

A szóbeli érettségi vizsgákról a legfontosabb tudnivalókat ebben a cikkünkben szedtük össze:

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.