Pótfelvételi 2024: hamarosan érkeznek a ponthatárok

Augusztus 29-én kihirdetik a pótfelvételi ponthatárokat és kiderül, az őszi félévtől kik tanulhatnak még a felsőoktatásban.

Augusztus 7-ig lehetet jelentkezni a pótfelvételi során meghirdetett szakok egyikére. Idén 32 egyetemen és főiskolán is hirdettek állami ösztöndíjas képzéseket, emellett pedig 48 egyetem és főiskola mind a 15 képzési területén lehetett önköltséges finanszírozási formában jelentkezni a képzésekre.

Végül 17 ezernél is többen jelentkeztek  valamelyik magyar egyetemre. Az eljárásban több mint 4700-an valamilyen pedagógusképzésre adták be a jelentkezésüket, ami jóval meghaladta az általában legnépszerűbb gazdaságtudományi képzésekre jelentkezők számát.

Kik jelentkezhettek a pótfelvételire?

A pótfelvételin csak és kizárólag azok adhatták le a jelentkezésüket, akik az általános felvételi eljárás során vagy nem is jelentkeztek, vagy a listájukon megjelölt felsőoktatási intézmények egyikére sem kerültek be. A pótfelvételin mindössze egyetlen egyetem egyetlen képzését jelölhették meg, többségében fizetős szakok közül válogathattak, de azért találtunk jópár állami ösztöndíjas képzést is.

Mikor érkezik az értesítés?

Azok, akik megadták a mobilszámukat, sms-ben is értesítést kapnak az eredményükről, de a közzététel után az E-felvételiben is megnézhető. A felvételi határozat pedig szeptember első napjaiban érkezik azoknak, akik a pótfelvételin jutnak be az egyetemre, ami az E-felvételiből tölthető majd le a Hivatalos iratok menüpontból.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.