Pótfelvételi 2024: mikor derülnek ki a ponthatárok?

Mutatjuk a dátumot.

Augusztus 7-ig lehetett jelentkezni az idei pótfelvételire. Ezzel a lehetőséggel csak azok élhettek, akiket nem vettek fel sehova vagy nem vettek részt az általános felvételi eljárásban.

A pótfelvételin csak egy szakot lehetett megjelölni, de akiket az eljárás keretében felvesznek, a többiekkel együtt kezdhetik az egyetemet szeptemberben.

Pontosan emiatt a ponthatárokra sem kell sokat várni: várhatóan augusztus 29-én hirdetik ki, hogy hova hány ponttal lehetett bekerülni. A felvételi határozat pedig szeptember első napjaiban érkezik azoknak, akik a pótfelvételin jutnak be az egyetemre.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.