Miért mutat nulla pontot a Felvi rendszere?

Több oka is lehet annak, miért nem látjátok még a pontjaitokat az E-felvételi rendszerében.

  • Székács Linda

Július 3-án hivatalosan is véget érnek a 2024-es érettségik, sokan azonban már jóval korábban, a szóbeli érettségi első napjaiban, június közepén túlestek az összes vizsgájukon és tudják minden eredményüket.

Ennek ellenére előfordulhat, hogy az E-felvételi rendszere továbbra is nullla pontot mutat. Ennek több oka is lehet. A legvalószínűbb, hogy mivel még zajlanak a vizsgák, az eredményeket egyelőre nem dolgozták fel, ezek nélkül pedig nem tudják kiszámolni a pontjaitokat. Nem kell azonban megijedni, hamarosan minden felkerül a rendszerbe.

Addig pedig, ha számolgatni szeretnétek, használjátok az Eduline kalkulátorát, amit itt érhettek el.

Csak egy szaknál nem látom a pontjaim

Amennyiben az a különleges helyzet állt elő a rendszerben, hogy csak egy bizonyos szak mellett nem jelennek meg pontok, előfordulhat, hogy kellett volna alkalmassági vizsgáznotok, de elfelejtettétek, vagy éppenséggel az sikertelen lett. Alkalmassági vizsga hiányában ez a jelentkezés érvénytelen, hiszen nem kerülhettek be olyan képzésre, ahol az előírás.

De az is megeshet, hogy valamilyen egyéb feltételt nem teljesítettetek. Például nem igazoltátok a végzettségeteket, nem teljesítettétek a szükséges érettségi követelményeket, vagy az egyetem nem rögzítette a pontszámításhoz szükséges eredményt a központi felvételi nyilvántartásba.

Ha ilyesmi történt, július 10-ig, vagyis a hiánypótlás utolsó napjáig van lehetőségetek ezek pótlására.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.