Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Mennyi pontot lehet kapni részenként az írásbeli vizsgára? Miből áll a szóbeli pontozása? Összegyűjtöttük, hogy milyen pontozási szabályok érvényesek az angolérettségin 2024-ben.
Az írásbeli vizsgák nagy része már lezajlott, azonban a szóbelik még hátravannak. Az emelt szintű szóbeli érettségiket 2024-ben június 5-12. között tartják, a középszintű vizsgákat pedig június 17. és július 3. között kell megszerveznie az iskoláknak.
Az élő idegen nyelvi érettségik pontozásában nincsenek eltérések, így az angol pontszámítás szabályai érvényesek a többi nyelvre is.
Írásbeli vizsga pontozása
Az írásbeli vizsga négy részből áll, amelyen összesen 117 pontot szerezhettek. Ezeknek eloszlása a következőképpen áll össze:
Szóbeli vizsga pontozása
A szóbeli vizsga 15 percből áll, amin egy tételt kell húzni. A felelést a beszédkészség alapján értékelik, amelyre maximum 33 pontot lehet adni.
Osztályozás
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint ahhoz, hogy elégséges eredményt érjetek el az érettségin, vizsgarészenként legalább 12%-ot, összesítve pedig 25%-ot kell elérnetek.
Azokból a tárgyakból, amelynek vizsgája több részből áll, minden vizsgarészből legalább 12 százalékot kell elérnetek ahhoz, hogy legalább elégséges osztályzatot kapjatok. Ha valamelyik vizsgarészből nem szerzitek meg a 12 százalékot, a többi vizsgarész eredményétől függetlenül az érettségi vizsgára elégtelen eredményt kaptok.
A középszintű érettségi százalékos eredményei:
| Az érettségin elért százalék | Az arra adható jegy |
| 80-100% | jeles (5) |
| 60-79% | jó (4) |
| 40-59% | közepes (3) |
| 25-39% | elégséges (2) |
| 0-24% | elégtelen (1) |
A kormány által megjelentetett táblázat szerint 2024-től a 100 százalékos középszintű érettségiért maximum 67 pontot, míg egy 60 százalékos vizsgáért már csak negyvenet kaphattok a felsőoktatási felvételin. 25-től a 100 százalékos érettségik pontozásának a részletes táblázatát itt tudjátok megnézni.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.