Lehet használni segédeszközt a biológiaérettségin?

Folytatódik az idei érettségi időszak.

  • Tornyos Kata

Túl vannak a végzősök az érettségi vizsgák első hetén. A második héttől pedig jönnek a választható vizsgatárgyak, mint a biológia, a kémia, a digitális kultúra (csak középszinten) és a földrajz. Mutatjuk, hogy milyen segédeszközt használhattok május 14-én a biológia érettségin.

Középszinten és emelt szinten is használhattok az írásbeli érettségin számológépet, de arra figyeljetek, hogy csak szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológépet vihettek magatokkal. A szóbeli vizsgán emelt szinten a vizsgaszervező biztosítja az Állatismeret és Növényismeret című könyvet vagy ezzel egyenértékű információt tartalmazó egyéb kiadványát, illetve kísérlethez szükséges eszközöket, valamint a projekt bemutatásához szükséges eszközöket. Számológépet is a szervezők adnak majd.

Érettségizzetek velünk!

Mint minden évben, az Eduline-on idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről.

A vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk téjékozódhattok elsőként.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként pedig arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2024-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

A szóbeliket emelt szinten június 5-12. között, középszinten június 17. és július 3. között tartják majd az iskolákban.

 

 

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.