Ezek a feladatok okozhattak gondot a diákoknak a töriérettségin a szaktanár szerint

Az idei középszintű feladatsor egy-egy alkérdéstől eltekintve talán egy kicsit könnyebb volt, mint az előző években. Az esszék közül az egyik viszont a megfogalmazása miatt kifejezetten nehéz volt - mondta az Eduline-nak Edényi László, a Zrínyi Miklós Gimnázium történelemtanára.

Bár idén az új, 2020-as Nat miatt történelem érettségi is változott tematikájában, de a feladatsor szerkezete ugyanolyan maradt, mint az előző években. Vagyis az első részben 12 rövid feladatra kellett válaszolniuk az érettségizőknek, míg a másodikban a négy esszétéma közül kettőt kellett kifejteniük.

Edényi László kiemelte, hogy az idei érettségi megfelelt a követelményeknek, az első rész azonban szokásoshoz képest több térképes feladatot tartalmazott, a 12-ből 3-nál volt valamilyen térkép a forrás.

"Ha valaki kevésbé jól tájékozódik a vaktérképen, annak ezeknél a feladatoknál nagy segítséget jelenthetett az atlasz, amit középszinten az első résznél is elő lehetett venni"

- fejtette ki a tanár, majd megjegyezte, hogy a rövid feladatok egy-egy alkérdéstől eltekintve kimondottan könnyűek voltak. Nehezebbnek számított például a Rákóczi-szabadságharcról szóló feladat D pontja, amiben azt kellett megindokolni, miért nem élt Rákóczi a felkínált lehetőséggel, vagy a nyolcas feladatban kitalálni, hogy milyen eszme az "álszocializmus". Szintén problémát okozhatott Németország egyesítésénél, hogy Helmuth Kohl beszéde mikor hangozhatott el.

Az esszék közül a történelemtanár szerint a legkönnyebb a II. világháború kirobbanása volt, mert ezt a témát az órán viszonylag hosszasan és részletesen tanulják a diákok, de az angol alkotmányos monarchia sem volt túl bonyolult.

"Az angol alkotmányos monarchiával foglakozó esszében a parlamentre kellett fókuszálni a kifejtésben. Ha valaki ettől eltér, akkor súlyos pontokat veszíthet."

- tette hozzá Edényi, aki szerint az Erdélyi Fejedelemség etnikai és vallási viszonyait is jól be lehetett mutatni, bár az írásos források és az atlasz mellett nagy segítség lehetett volna még egy diagram vagy táblázat.

A történelemtanár az érettségi legnehezebb feladatának a megfogalmazása miatt a magyar gazdaság rendszerváltoztatását tartotta, mert a feladatban szereplő "nehézségek" szó akár a társadalmi következményeket is takarhatja, ami már egy komplexebb, nem feltétlen középszintre való gondolkodást igényel.

"A nehézség szó bármit jelenthet, jó lett volna, ha ezt egy kicsit jobban árnyalják a feladatban. Hogy pontosan mire is gondoltak, az csak a hivatalos javítókulcsból derül majd ki."

- mondta Edényi, aki pont emiatt nem irigyli azokat a diákokat, akik ezt az esszét választották.

 

A történelem érettségiről szóló tudósításunkat itt nézhetitek meg:

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.