Központi felvételi 2024: mutatjuk a dátumot

Ugyanabban az időpontban vizsgáznak a negyedikesek, a hatodikosok és a nyolcadikosok is.

  • Székács Linda

A központi felvételi vizsgát 2024. január 20-án, szombaton délelőtt 10:00-kor tartják mindenki számára. Ez azt jelenti, hogy ezen a napon vizsgáznak a nyolc- vagy hatosztályos gimnáziumba jelentkező, és a kilencedik osztályba készülő diákok is.

Azoknak a 6 és 8 osztályos gimnáziumoknak a listáját, ahol januárban megírhatják a diákok a felvételi vizsgákat, az Oktatási Hivatal 2023. november 15-ig teszi közzé.

"A tesztet csak egyszer, egy iskolában kell megírni, annak eredményét országszerte elfogadják, hiszen a feladatsorok mindenki számára egységesek" - figyelmeztetnek.

A központi felvételire november 30-ig lehet leadni a jelentkezéseket közvetlenül annál az intézménynél, ahol szeretnétek azt megírni.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.