Hamarosan indul a keresztféléves felvételi: mutatjuk, mit tudunk róla eddig

Nem feltétlen kell jövő szeptemberig várnotok az egyetemkezdéssel akkor sem, ha idén az általános- vagy pótfelvételi eljárás során nem kerültetek be. Októberben indul a jelentkezés a keresztféléves felvételire, amin ha bekerültök, már februárban elkezdhetitek az egyetemet.

  • Székács Linda

A keresztféléves felvételi az elmúlt évek tapasztalatai alapján október közepén kezdődik és körülbelül egy hónapig, tehát november közepéig adhatjátok le a jelentkezéseteket és tölthetitek fel a szükséges dokumentumokat. A jelentkezéseteket természetesen ezúttal is hitelesítenetek kell, amit az Ügyfélkaputokban kell majd megtennetek.

Az általános felvételi eljáráshoz hasonlóan a keresztféléves felvételi során is maximum hat helyre adhatjátok be a jelentkezéseteket. A ponthatárok általában január közepén érkeznek, így ha bekerültök, a február elején kezdődő tavaszi félévben már el is kezdhetitek az egyetemet.

Arra viszont figyeljetek, hogy a keresztféléves felvételi során nem minden egyetem hirdet képzéseket, és ha hirdetnek is, nem minden szakot. Legyen tehát egy B-tervetek arra az esetre is, ha nem tudtok arra az egyetemre és arra a szakra jelentkezni, amelyikre szeretnétek.

 

Hozzászólások

Szinte megszűnik az egyetemi élet, akár heti 40 órát dolgoznak a nappali szakos hallgatók

A kollégiumi férőhelyhiány és az égbe szökő albérletárak mellett egyre több egyetemista vállal munkát a nappali képzés mellett is. Sokan nemcsak heti pár órát vállalnak, hanem gyakorlatilag egy második állást visznek az egyetem mellett – ennek pedig komoly ára van. Eltűnik a szabadidő, kimaradnak a közösségi élmények és egyre inkább háttérbe szorul az egyetemi élet.

@eduline.hu

Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten. #kkdsz #kulturalisdolgozok #restaurator #kultura #beremeles

♬ original sound - eduline.hu

Pálinkás Szilveszter: „Betoboroztuk a laktanya kapujáig a fiatalokat, de nem tudtuk megtartani őket”

Miközben a toborzóplakátokon modern felszerelés, korszerű körülmények és vonzó katonai életpálya látszik, Pálinkás Szilveszter szerint a valóság egészen más a Magyar Honvédségnél: csatornaszag a folyosókon, penészes zuhanyzók és szálláshelyek, kiszámíthatatlan munkaidő, alacsony fizetés és szakadozó egyenruhák várják a fiatalokat.