Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Jövő hét szerdán kiderülnek az egyetemi felvételi ponthatárok, ezért összegyűjtöttük, hogy az öt legnépszerűbb bölcsész szakra hány ponttal lehetett bekerülni 2022-ben.
A pszichológia ismételten az első helyezett volt a bölcsész alap-és osztatlan szakok népszerűségi ranglistáján 2023-ban, erre a képzésre ugyanis 7174-en jelentkeztek. Ezt követte a kommunikáció-és médiatudomány 5387 jelentkezővel, majd az anglisztika, ami bár jelenleg a harmadik legnépszerűbb képzés a BTK-n, az első két helyezetthez képest csak 2698-an jelölték meg.
Mutatjuk, hogyan alakultak a ponthatárok tavaly az öt legnépszerűbb bölcsészképzésen, zárójelben pedig azt is láthatjátok, hány pontot kellett elérniük azoknak, akik önköltséges képzésre jelentkeztek.
Pszichológia
Bár pszichológián magasak voltak tavaly is a ponthatárok, jó hír, hogy a két legnépszerűbb budapesti egyetemen, az ELTE-n és a Pázmányon is nehezebb volt önköltséges képzésre bekerülni, mint államira. Ez azért pozitív, ugyanis a féléves tandíjak elérhetik a több százezres összegeket még a bölcsész képzéseken is. Pszichológián például a tavalyi tandíj a legtöbb egyetemen egységesen 300 ezer forint volt.
A Károlin és a Szegedi Tudományegyetemen ezzel szemben jóval alacsonyabb volt az önköltséges képzés ponthatára, így esélyt kaphatnak azok is, akiknek valamilyen oknál fogva nem sikerült annyira jól az érettségi. Viszont ilyen esetben sem kell csüggedni, ugyanis ha a hallgató jól teljesít a félévben, akkor az első félév után esélye van átkerülni államilag finanszírozott képzésre.
A tavalyi ponthatárokat egyébként ide kattintva megtaláljátok az Eduline-on, az ideiekről pedig július 26-án este 8 után fogunk beszámolni.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.