Ügyintézés: mikor érdemes változtatni a felvételi sorrendeteken?

Adódhatnak olyan élethelyzetek, amik esetleg az egyetemi felvételitekre is befolyással lehetnek. Részben ezek miatt lehetséges, hogy a július 11-ig tartó ügyintézési időszak alatt hozzá tudtok nyúlni a sorrendetekhez és módosítani azt, vagy esetleg törölni egy elemet, ha meggondoltátok magatokat.

  • Székács Linda

Ezeket a lehetőségeket érdemes lehet megfontolnotok, ha például az elmúlt hónapokban, vagy a nyár folyamán a fővárosból vidékre, vagy épp ellenkezőleg: vidékről a fővárosba költöznétek. Ha valóban így alakult és inkább nem szeretnétek kollégiumban lakni, vagy a családotoktól távol lenni, bár új egyetemeket és képzéseket már nem adhattok hozzá a listátokhoz, ha a megjelölt intézményeitek között van olyan egyetem, ami közelebb lenne az új lakóhelyetekhez, megcserélhetitek a sorrendeteket.

Akkor is érdemes lehet elgondolkodnotok a sorrendmódosításon, ha valami miatt (például bizonytalanságból) az állami ösztöndíjas képzési formát hátrébb soroltátok egy megjelölt szaknál, mint az önköltségest, vagy esetleg azt fel sem vettétek a listátokra.

Azt javasoljuk, hogy bármilyen szakra is jelentkeztek, mindig az állami ösztöndíjas képzések szerepeljenek az élen, hiszen előfordulhat, hogy épp ebben az évben alakulnak majd számotokra kedvezően a ponthatárok. Adjátok meg magatoknak az esélyt a bekerülésre, hiszen amiatt nem érhet titeket akkora hátrány, ha nem sikerül bekerülnötök az állami képzésre, az viszont már sokkal fájóbb lenne, ha esélyt sem adtatok magatoknak, pedig az idei ponthatárok alapján bekerülnétek.

 

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.

@eduline.hu

“Fogyasszunk minél kevesebb energiát, és minél több jeget!” – a Sziget 0. napján jártunk, ahol fenntarthatóságról és az extrém hőségről is kérdeztük a fesztiválozókat. 🪭⛺️ #utcaembere #sziget2026 #eduline #foryou #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu