Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Közeleg az ügyintézési időszak vége, ami után már csak a ponthatárhúzásra kell várnotok. Mutatjuk, mikor is érkezik meg az a bizonyos sms.
Július 26-án eldől, elég volt-e az elmúlt hónapok, vagy inkább évek teljesítménye a felsőoktatásba való bekerüléshez. A pontokat idén a Budapest Parkban várhatjátok, de több vidéki településen is Pont Ott Partikkal készülnek a nagy eseményre.
A ponthatárok este 8-kor derülnek ki, sokaknak ekkor jelez is majd a telefon, de az is előfordulhat, hogy valakiknek csak órákkal később jelez majd, hiszen a több ezer üzenet kiküldése miatt a szolgáltatók meglehetősen túlterhelődnek.Ne aggódjatok tehát, ha pontban 8-kor nem futnak be az sms-ek. A felvi oldalán és a Pont Ott Partikon is beszámolnak majd a végleges ponthatárokról, de az Eduline-on is megtaláltok majd mindent, ami fontos. Sorra vesszük majd például a legnépszerűbb szakokat, valamint megnézzük, hogy milyen képzéseken húzták a legmagasabb ponthatárokat, és hová került be a legtöbb elsőéves.
És a hivatalos dokumentum?
Bár az sms megnyugtató lehet nektek, a biztos felvételt az jelenti majd, ha a hivatalos dokumentum, vagyis a besorolási határozat is a kezetekben lesz. Ebben szerepel majd ugyanis, hogy pontosan melyik szaknál értétek el a ponthatárt.
A hivatalos dokumentumot az E-felvételiről tölthetitek majd le, aminek elérhetővé válásáról az Oktatási Hivatal e-mailben értesíti majd titeket.
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.